A TK Politikatudományi Intézete szeretettel meghívja Stumpf István "Alkotmányos hatalomgyakorlás és alkotmányos identitás" című kötetének a bemutatójára.
A könyvet Pócza Kálmán és Csizmadia Ervin mutatja be.
"A kötet szerves folytatása a szerzői korábbi kutatásainak, kiegészítve a kilencéves alkotmánybírói tapasztalataival. Több írás foglalkozik azzal, hogy bár az Alaptörvény elfogadása után nem változott a magyar parlamentáris demokrácia alkotmányos szerkezete, de az egyes intézményeken belül zajló folyamatok és a politikai rendszer főszereplői közötti viszony igen jelentős mértékben átalakult. Tovább növekedett a miniszterelnök meghatározó szerepe a kormányban (prezidencializálódás), a jogi és politikai konstitucionalizmus küzdelmét a 4. alkotmánymódosítás lezárta, a végső szót az alkotmányozó többséggel rendelkező hatalom mondhatja ki az alkotmányos vitákban. A kötet bemutatja az Alkotmánybíróság megváltozott szerepét az alapjogvédelem területén és a szuverenitás védelem terén megnövekedett felelősségét a szupranacionális térben. A zárófejezet a vírusválságnak az államra és az alkotmányos szabályozásra gyakorolt hatását elemzi. A kötet az Intézet támogatásával a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg.
A beszélgetést a Zoom alkalmazáson keresztül közvetítjük. Az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát jelezze az alábbi űrlap kitöltésével legkésőbb február 22-ig: