Valuch Tibornak , az MTA TK PTI tudományos tanácsadójának “Staatssozialismus – Sozialpolitik – Legitimation. Ungarn im mittelosteuropäischen Vergleich 1945-1989” című tanulmányát is tartalmazza az az Uwe Backes-Günther Heydemann-Clemens Vollnhalls által szerkesztett “Staatssozialismen  im Vergleich című, kötet, ami a napokban jelent meg  Göttingenben a Vandenhoeck&Ruprect Verlag gondozásában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Államszocializmus – szociálpolitika – legitimáció. A magyar eset kelet-közép-európai összehasonlításban 1949-1989

A huszadik századi európai történelem minden különösebb nehézség nélkül értelmezhető úgy is, mint a jóléti állam térhódításának a története.  A század első felében a jóléti szolgáltatások kiépülésének folyamatát, az ellátásban részesülők létszámának a bővülését elsősorban az egyes régiók, országok gazdasági fejlettsége, fejlődési dinamikája határozta meg. A folyamatnak a munkaadók és a munkavállalók közötti viszony volt a meghatározó eleme. A vállalatok általában törekedtek arra, hogy a szociálpolitikai ellátások fejlesztésével és kiterjesztésével is megtartsák a számukra legfontosabb, rendszerint a legképzettebb, legtapasztaltabb munkásokat. Az állam szerepe ebben a folyamatban valamivel korlátozottabb volt, elsősorban a törvényi feltételek megteremtésére szorítkozott. Meghatározó volt ellenben a munkavállalók önszerveződése, társadalmi és politikai szerepvállalása, ami elősegítette a szociális biztonság növekedését, hiszen a társpénztárak, önkéntes segélyegyletek a szociális rendszernek éppen olyan fontos elemei voltak, mint a vállalati vagy éppen az állami szociális intézmények.

A második világháború, pontosabban a kontinens kettészakadása után már nem csak a gazdasági fejlettség és a fejlődés befolyásolta a lehetőségeket. Felerősödött az állami szerepvállalás is, ami a kommunista hatalomátvételeket követően a szovjet befolyás alá került közép-kelet-európai országokban kizárólagossá vált és majdnem kivétel nélkül, a szociális intézmények, ellátórendszerek teljes államosítását, a szociálpolitika jelentős leértékelődését, átmeneti megszűnését, az autonóm magánkezdeményezésre létrejött jóléti és segélyintézmények, illetve az egyházi karitatív intézményrendszer teljes felszámolását vagy igen erős korlátozását jelentette.

Tanulmányomban/előadásomban arra törekszem, hogy a magyar példán keresztül bemutassam, hogyan alakult át a szociálpolitika és a szociális ellátórendszer helyzete, szerepe és működése az államszocializmus időszakában. A magyar sajátosságok összegzése mellett igyekszem vázolni, milyen hasonlóságok és különbségek voltak a magyar és más kelet-közép-európai (elsősorban a lengyel, a csehszlovák és a kelet-német) állam-szocialista rendszerek  szociálpolitikai gyakorlatai között? Mindezek segítségével keresek választ arra a kérdésre, hogy a totalitarianizmus viszonyai között a szociálpolitika hogyan, mikor és miért vált az állam-szocialista rendszerek politikai legitimációjának eszközévé. Ez azért is érdekes, mert a magyar és a közép-kelet-európai állam-szocialista rendszerek többsége negyvenes évek vége és a hatvanas évek eleje között, a magántulajdontól való megfosztás, az államosítás és a kollektivizálás révén proletarizálta/elszegényítette a különböző társadalmi csoportokat úgy, hogy közben a politikai indíttatású redisztribúció révén nemcsak átrendezte a társadalmi egyenlőtlenségeket, hanem újakat is teremtett. A vizsgált korszak második felében pedig az államszocializmus és a szociálpolitika viszonyának megváltozásával párhuzamosan a társadalmi egyenlőtlenségek gyors növekedése volt megfigyelhető, Magyarországon mindenképpen.

Absztrakt:

"Die europäische Geschichte des 20. Jahrhunderts kann ohne sonderliche Schwierigkeiten auch als die Geschichte der Expansion des Wohlfahrtstaates verstanden werden. In der ersten Hälfte des Jahrhunderts bestimmten vor allem die wirtschaftliche Entwicklung und die Entwicklungsdynamik der einzelnen Länder und Regionen den Prozess, in dem die Wohlfahrtsmaßnahmen ausgearbeitet wurden, und den zahlenmäßigen Zuwachs an Personen, die in den Genuss der Versorgung kamen. Ein determinierendes Element dieses Prozesses

war das Verhältnis zwischen Arbeitgebern und Arbeitnehmern. Die Unternehmen bemühten sich im Allgemeinen, die wichtigsten – dies bedeutete meist die am besten ausgebildeten und erfahrensten – Arbeiter zu halten, indem sie ihnen eine fortschrittlichere und umfassendere sozialpolitische Versorgung in Aussicht stellten. Die Rolle des Staates war in diesem Prozess etwas eingeschränkter und belief sich in erster Linie darauf, die gesetzlichen Voraussetzungen zu schaffen. Entscheidend war hingegen die Eigenorganisation der Arbeitnehmer, ihre gesellschaftliche und politische Partizipation, die eine Steigerung der sozialen Sicherheit förderte, da die Bruderladen, die freiwilligen Hilfsvereine ebenso wichtige Elemente des Sozialsystems waren wie die sozialen Einrichtungen der Unternehmen oder des Staates.

Nach dem Zweiten Weltkrieg, genauer gesagt nach der Spaltung des Kontinents in zwei Teile, beeinflussten nicht mehr nur der wirtschaftliche Entwicklungsstand und der Fortschritt die Möglichkeiten. Die staatliche Partizipation wurde stärker und nach der kommunistischen Machtübernahme in den mittelosteuropäischen Ländern, die unter sowjetischen Einfluss gelangt waren, uneingeschränkt. Dies bedeutete fast ohne Ausnahme eine vollständige Verstaatlichung der sozialen Einrichtungen und Versorgungssysteme, eine starke Abwertung und das vorübergehende Ende der Sozialpolitik, die völlige Auflösung oder zumindest massive Einschränkung der Wohlfahrts- und Hilfsorganisationen, die durch autonome Privatinitiativen entstanden waren, bzw. des kirchlichen karitativen Institutionensystems. Im Folgenden soll am Beispiel Ungarns gezeigt werden, wie sich Situation, Rolle und Funktion der Sozialpolitik und des sozialen Versorgungssystems in der Zeit des Staatssozialismus verändert haben. Neben der Zusammenfassung der ungarischen Eigenheiten soll skizziert werden, welche Ähnlichkeiten und Unterschiede es zwischen dem staatssozialistischen System in Ungarn und jenem in anderen mittelosteuropäischen Ländern (vor allem in Polen, der Tschechoslowakei und der DDR) gegeben hat. All dies soll dabei helfen, eine Antwort auf die Frage zu finden, wie, wann und warum die Sozialpolitik im Totalitarismus zum politischen Legitimationsinstrument der staatssozialistischen Regimes wurde.

Interessant ist dies auch, weil die Mehrzahl der staatssozialistischen Regimes – sei es in Ungarn oder anderen Ländern Mittelosteuropas – zwischen dem Ende der 1940er-Jahre und dem Anfang der 1960er-Jahre die verschiedenen gesellschaftlichen Gruppen durch Enteignung, Verstaatlichung und Kollektivierung so proletarisierte, beziehungsweise in Armut versetzte, dass sie indes die sozialen Ungleichheiten durch die politisch motivierte Redistribution nicht

nur umgestaltete, sondern auch neue schuf. So war in der zweiten Hälfte der untersuchten Epoche parallel zu der Veränderung des Verhältnisses zwischen Staatssozialismus und Sozialpolitik eine schnelle Zunahme der sozialen Ungleichheiten zu beobachten, im Fall von Ungarn auf jeden Fall."