Szövegbányászat és Mesterséges Intelligencia képzési program

Szövegbányászat és Mesterséges Intelligencia képzési program

Elméleti és gyakorlati alapozó kurzus a TK PTI poltextLAB Projektje szervezésében

 

A társadalomtudományi szövegbányászat egyik legelterjedtebb – egyben ingyenesen hozzáférhető – eszköze az R szoftver-környezet. A Szövegbányászat és Mesterséges Intelligencia képzési program keretében a TK PTI poltextLAB Projekt (poltext.tk.hu, poltextlab.com) szervezésében meghirdetett 2 napos alapozó kurzus bevezetést nyújt a társadalomtudományi szövegbányászat elméletébe, illetve az R-ben végrehajtott szövegbányászati és gépi tanulási feladatokba, valamit lehetőséget nyújt a résztvevők számára egy-egy mini-projekt kivitelezésére.

A program keretében később megrendezésre kerülő haladó kurzus már magasabb szinten nyújt majd bevezetést a fontosabb szövegbányászati és gépi tanulásra épülő technikákba. Az alapozó és haladó kurzus együttesen megfelelő alapokat nyújt az egyszerűbb, önálló kutatási projektek kivitelezésére.

Az alapozó kurzus során Sebők Miklós kutatásvezető, Máté Ákos, Ring Orsolya és Járay István Péter kutatók kalauzolják majd a résztvevőket szövegbányászat és a mesterséges intelligencia elméleti és módszertani világában. 

A kurzus elvégzéséhez az R és RStudio ismerete nem előfeltétel, azonban szükséges, hogy a részvevők a saját gépükre telepített R és RStudioval rendelkezzenek.