Megjelent Metz Rudolf és Várnagy Réka közös tanulmánya “Mass,” “Movement,” “Personal,” or “Cartel” Party? Fidesz’s Hybrid Organisational Strategy címmel a Politics and Governance tematikus különszámában. A különszám témája a tömegpárti szervezeti stratégia elterjedése a populista pártok között.
- Az esettanulmány a Fidesz pártszervezeti sajátosságait elemzi. A rendszerváltást követően a Fidesz képes volt lépésről lépsre kiterjeszteni dominanciáját a magyar politikai versenyre és a párttagságot, szervezeti felépítést, forrásokat és befolyást tekintve a legkiterjedtebb magyar párttá vált. A szervezeti fejlődését meghatározta a párt állandó stratégiai és ideológiai alkalmazkodása a változó politikai környezethez és a szavazók változó igényeihez.
- A cikk amellett érvel, hogy a Fidesz három fejlődési szakaszában eltérő pártszervezeti irányelveket követett. Ennek eredményeként jelenleg egy olyan hibrid pártarchitektúra jött létre, amelyben a tömegpártokra, a mozgalmi pártokra, a perszonalizált pártokra és a kartellpártokra jellemző karakterjegyek egyszerre jelen vannak. Ahelyett, hogy a párt egyik stratégiáról a másikra váltott volna az idő elteltével, a különböző szervezeti stratégiák egyidejűleg vannak jelen. Ez a rugalmas pártszervezet egyensúlyt tud teremteni a hatékony kormányzás, az állandó mozgósítás és a népszuverenitás különböző igényei között. A tanulmány a Fidesz ezen építőköveit kívánja boncolgatni, hogy betekintést nyerjen a hibrid pártmodell kialakulásába. A cikk teljes terjedelmében itt érhető el: [LINK]