Sajtóvisszhang: Sebők Miklós az ATV-n

"E kötetben több mint 30 elismert Amerika-szakértő, illetve gyakorlati szakember foglalta össze, hogyan hatott az elmúlt évtizedekben az amerikai politika a magyar közéletre. Bemutatjuk, hogyan amerikanizálódtak a hazai ideológiai viták, a kampánytechnikák, valamint a magyar politikai intézményrendszer. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy az USA-ból érkező politikai hatások meghatározó részei mai közéletünknek"
"Mikecz Dániel és Oross Dániel, az MTA Klímaaktivizmus kutatócsoportjának* tagjai alaposabban is feltérképezték, hogy ezek az új környezetvédő kezdeményezések elsősorban kiket mozgósítanak. A tanulmány eredetiben itt olvasható.
Megjelent Valuch Tibor: Die ungarische Gesellschaft im Wandel - Soziale Veränderungen in Ungarn 1989–2019 című könyve a Friedrich Pustet Verlag gondozásában, Regensburgban.
Megjelent Körösényi András “Manipuláció és demokrácia. ” c. a Gondolat kiadó gondozásában.
"A közelmúltban két kiemelkedő társadalomtudományi monográfia látott napvilágot – a Napvilág Kiadó gondozásában, és a Társadalomelméleti Műhely kutatási és publikációs programjának keretében. Az egyik Scheiring Gábor Egy demokrácia halála. Az autoriter kapitalizmus és a felhalmozó állam felemelkedése Magyarországon című műve, a másik Sebők Miklós Paradigmák fogságában. Elitek és ideológiák a magyar pénzügyi kapitalizmusban című alkotása. Mindkét mű a magyarországi rendszerváltás óta eltelt harminc év társadalmi folyamatainak döntően politikai gazdaságtani elemzésén nyugszik, tehát fókuszában a gazdasági és politikai hatalmi folyamatok összefüggésrendszere áll. Mindazonáltal tartalmaz komoly társadalom-lélektani aspektusokat is."
Bene Márton és Sebők Miklós Review Editorként (bíráló szerkesztőként) csatlakozott a Frontiers in Political Science online tudományos folyóirat Methods and Measurement (Módszertan és Mérés) szerkesztőségéhez.
"Itt van Amerika – Az amerikai politika hatása Magyarországon címmel adott ki könyvet az Athenaeum kiadó Sebők Miklós és az Azonnali rendszeres szerzője, Böcskei Balázs szerkesztésében. A kötetben 30 szerző hasonlítja össze a magyar és az amerikai politikát, és a politikához lazán kapcsolódó jelenségeket: a közjogi aspektusokon át a kampánystratégiákon keresztül az elnökök filmes megjelenítéséig hirtelen nem tudok olyan releváns témakört említeni, ami valamelyik fejezetben ne lett volna leírva és összehasonlítva a tengerentúli párjával."
Megjelent Sebők Miklós „The Politics of Manufactured Crisis. Political Entrepreneurship and the Fiscal Wars of the Early 2010s in the U.S.” c. tanulmánya az Intersections. East European Journal of Society and Politics-ben.