Hírek

A PTI kutatói vezetik a mintegy egymilliárd forintos európai uniós kutatási pályázatot

A PTI kutatói vezetik a mintegy egymilliárd forintos európai uniós kutatási pályázatot

A PTI kutatói vezetik a mintegy egymilliárd forintos európai uniós kutatási pályázatot

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont vezetésével beadott és 3 millió euró támogatást nyert DEMOS (Democratic Efficacy and the Varieties of Populism in Europe) című H2020-as pályázat és a hároméves kutatási program szakmai vezetője Boda Zsolt, az MTA TK Politikatudományi Intézetének igazgatója. A pályázat kidolgozásában vezető szerepet játszottak a PTI kutatói, Bartha Attila, Farkas Eszter és Szabó Gabriella. A projektben 15 európai partner vesz részt, köztük olyan neves kutatóhelyek, mint az amszterdami, a hamburgi vagy a koppenhágai egyetem. Az európai kutatástámogatási rendszerben csak a legkiválóbb kutatási tervek nyernek támogatást. Az értékelés szempontjai a szakmai kiválóság, a társadalmi hatás, a megvalósítás várható színvonala; az elbírálásban kiemelkedő európai tudósok vesznek részt. A szakmai kiválóság mellett a sikerben kiemelkedő szerepet játszott az MTA TK-ban az elmúlt években az MTA H2020 felkészülést támogató pályázatán elnyert keretből létrehozott pályázattámogatási csoport, amely Schenk Borbála titkárságvezető irányításával összefogta a nemzetközi pályázatírási folyamatot és hozzájárult a menedzsment szempontok magas szintű megjelenítéséhez is (melyre az értékelők maximális pontszámot adtak).

Közlemény

Közlemény

Valótlanságokat állító, a közvélemény megtévesztésére alkalmas, továbbá kollégáink és intézetünk jó hírét is sértő – névtelenül megjelentetett – cikket közölt a Figyelő c. sajtótermék 2018. június 19-én az MTA TK PTI-ben folyó munkáról, személy szerint is megnevezve hét kutató kollégánkat.

A cikk állítása szerint a PTI „több munkatársa sem volt túl aktív tudományos cikkek terén az utóbbi években”. A Figyelő mindenfajta kontextus nélkül közölt ilyen állításokat anélkül, hogy tájékozódott volna a kérdésben. A cikk által pellengérre állított hét kutató nagyobb része pályakezdő, többeknek más munkafeladatai vannak, mint a publikálás. Mások 2017 őszén kezdték a kutatómunkát az Intézetben, de van olyan az érintettek között, aki fizetés nélküli szabadságon töltött hosszabb időt, illetve aki kisgyermekét gondozta. Ők aligha publikálhatnak úgy, mint kollégáik. De a Figyelő által kipécézett kutatók között van a PTI nemzetközi publikációkban talán legsikeresebb munkatársa is, ami az MTMT nyilvános adatbázisából is kiderül.

Örülünk, ha a sajtó ír a PTI-ben folyó kutatási eredményekről, a kutatók publikációiról, akár egy-egy kutatóról is. De talán akkor érdemes felkeresni az adott intézményt, megismerkedni a kutatómunka természetével, az eredményekkel és a gyengeségekkel. És természetesen fontos a teljesítmény, a teljesítményértékelés is, ami az „anyaintézményben”, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában - és így a PTI-ben is - a legszigorúbbak egyike (néhány éve éppen ez keltett megütközést a sajtóban). Ezzel is összefügg az, hogy a PTI teljesítménye a kutatásban és a publikációkban is kiemelkedő: az intézet kutatói 2017-ben összesen 143 publikációt jelentettek meg, amelyből 38 idegen nyelvű volt, valamint mintegy 40 hazai és 70 nemzetközi konferencia előadást tartottak. A nagyobb kutatási projektekről és a publikációkról az érdeklődők a PTI honlapjáról is tájékozódhatnak.

Budapest, 2018. 06. 20.

MTA TK Politikatudományi Intézet Igazgatótanácsa

Tisztelt olvasó!

Tisztelt olvasó!

Mi az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban büszkék vagyunk a kutatóinkra. Büszkék vagyunk rájuk, függetlenül attól, hogy a határon túli magyarok helyzete, a társadalmi egyenlőtlenségek, speciális helyzetű társadalmi csoportok, a közpolitika intézményeibe vetett bizalom vagy a sajtószabadság érvényesülése terén folytatnak felfedező kutatást. A Társadalomtudományi Kutatóközpontban a témaválasztás szabad, mert csak a szabad, kíváncsiság által vezérelt témaválasztásból származik igazi innováció. A kiválóság egyetlen - igaz, nagyon szigorú - mércéje a kutatásban a tudományosság nemzetközileg elfogadott módszereinek alkalmazása, az eredmények rangos folyóiratokban és kiadóknál való publikálása, a sikerességet egy objektív teljesítményértékelési rendszer minősíti minden évben.

Munkánkkal arra törekszünk, hogy a társadalom számára fontos témákban a tudományos alapú megközelítés véleményformáló szerepet töltsön be.

A társadalomtudományi kutatás haszna az, hogy az egyéni sorsok mögött feltárja a társadalmi törvényszerűségeket és ezzel higgadt és kiegyensúlyozott gondolkodási alapot teremt. A társadalomtudományi kutatás természeténél fogva kritikai jellegű, azaz a társadalom működésében, az emberek egymás közötti kapcsolataiban jelentkező problémák feltárására, ezek okainak megismerésére törekszik. Ezt a feladatát csak akkor tudja ellátni, ha ellentmondásos jelenségek vizsgálatától sem riad vissza. Az így feltárt és közzétett ismeretekre építve mindenki kialakíthatja a saját véleményét és segítséget kaphat a világban való eligazodáshoz.

Örömmel vesszük, hogy érdeklődésével megtisztelte honlapunkat. Kérjük, tájékozódjon munkánkról, nézze meg aktuális kutatási projektjeink listáját, várjuk rendezvényeinken.

Rudas Tamás
az MTA TK főigazgatója