A különbségek szemléltetéséhez 2010. december 21-ig kell visszamennünk, amikor a kezdetben csak tiltakozásra és egy témára fókuszáló Facebook csoportként ismert Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) megkezdte aktivitását. Idővel a később kritikus tömeget is mozgósító csoport olyan általános témákat vetett fel, mint például egy új választójogi törvény, független igazságszolgáltatás, demokratikus jogalkotás, európai integráció további mélyítését támogató politika, illetve intézményi autonómiák követelése. Ezen követeléseknek egy része a Kádár-rendszer demokratikus ellenzékének is a céljai között szerepelt. Véleményünk szerint ennek oka az univerzális civil társadalom-felfogás egyes elemeinek tovább élése.
Az univerzális civiltársadalom-felfogást vallók megtalálják a hasonlóságot az 1989–1990-et megelőző Kádár-rendszer és a 2010 utáni Orbán-rezsim között, amely szintúgy antipluralizmussal, az állam és társadalom paternalista víziójával és gyakorlatával, továbbá a szubsztantív értelemben vett populizmussal jellemezhető. Egy ilyen analógia elfogadása azonban nem számol sem a különbözőségekkel, sem a 2010 utáni, a politikai környezetben és intézményrendszerben bekövetkezett jelentősebb változásokkal és azokra érkező társadalmi reakciók és cselekvések újdonságaival. E nézet további szempontokat is figyelmen kívül hagy, mint a digitális technológia és a digitalizálódó aktivizmus, továbbá a politika „esztétizálódásának”, élmény- és fogyasztásorientáltságának erősödése.
Az univerzális civiltársadalom-elmélet újra élesítésének az nyitott teret, hogy az 1970–1980-as évekhez hasonlóan, a szerveződő civilek egy része a 2010 utáni Magyarországon is a kulturális életre gyakorolt központi (kormányzati) politikai nyomásról, a szabadságjogok szűküléséről, a vezérkultusz erősödéséről és a politikai lojalitás elsődlegességéről értekezett. A disszidens Václav Havelhez vagy Konrád Györgyhöz hasonlóan, e civil aktivitás ma is úgy véli, hogy a mindennapi élet államosítása ellen az autonómia visszaállításának igényével lehet fellépni. A korabeli kelet-európai ellenzéki civil diskurzusban is egy reformálhatatlan, az „ellenőrzés mindenütt jelenvalóságával bíró”, monopolisztikus hatalom állt szemben a változást egyedüliként elősegítő, alulról szerveződő civil társadalommal.
A politikai zsurnalizmusban visszatérően taglalt, „kell-e a civileknek együttműködniük a pártokkal” leegyszerűsített kérdésfeltevése lényegében szintén ennek az antipolitikai örökségnek a „realizálhatóságára” kérdez rá. S mint ezt tapasztaljuk a nyilvánosságban zajló vitákban, a pártokat elutasító univerzális civil gondolkodás és velejáró antipolitikai attitűd azzal a következménnyel is jár, hogy nemcsak funkciótlanná válnak a meglévő közvetítő intézmények (úgymint kormányzat által életre hívott egyeztető fórumok, a pártok vagy a szakszervezetek), de újak sem alakulnak ki.
Ehhez képest 2010 után egyértelművé lett, hogy a civil politikai cselekvés mintázatai már nem írhatók le kizárólag a fentebb tárgyalt, a kelet-európai rendszerváltások kvázi ideológiájának is tekinthető, klasszikus civil ethosz mintázatával. Az ezredforduló óta ugyanis a digitális technológiák, a növekvő általános individualizáció hatására a viszonylag egységes civil cselekvési minta aktivista mintázatokra bomlott.
Az aktivista mintázatok vizsgálhatóak annak kezdeményezettje, iránya, intézményi háttere és cselekvője (résztvevője, részvételi háttere) felől. Ez a fajta csoportosítás lehetőséget ad arra, hogy általánosabb trendeket és koherens tipológiát alkossunk, ne csupán az egyes mozgolódásokat írjuk le. Az 1. táblázat mutatja a beazonosított aktivizmus, azaz a civil cselekvési mintákat Magyarországon, valamint azok jellemzőit az említett cselekvési dimenziók tekintetében. Ezek alapján az aktivizmus négy mintája különíthető: a civil ethosz, a tranzakciós aktivizmus, az élményvezérelt és a partikuláris mintázatok. A civil társadalomról alkotott klasszikus, ‘89-es, liberális hagyományhoz kapcsolódó civil ethosz minta, amelyet részletesebben fentebb már bemutattunk, így a továbbiakban a 2010 után határozott alakot öltő formákat mutatjuk be.
1. táblázat Az aktivizmus mintái Magyarországon
|
aktivizmus mintája |
cselekvés kezdeményezettje |
cselekvés iránya |
intézmény |
részvétel |
példa |
|
liberális, civil ethosz |
univerzális |
döntéshozó |
van, erőforrás |
állampolgári részvételen alapszik |
Milla |
|
tranzakciós (NGO alapú) |
univerzális |
döntéshozó |
van, erőforrás |
részvétel nélkül is, a célok univerzalizmusa révén létezik |
NGO-k hazai fiókjai (Amnesty International, Greenpeace) |
|
élményvezérelt, altruista |
univerzális |
egyénre, elményre, befelé irányuló |
intézményi kötöttségtől mentes, közösségen alapszik |
az egyéni részvételen alapszik |
Migration Aid, baloldali mozgalmár szubkultúra |
|
partikuláris civil cselekvés |
partikuláris |
döntéshozó |
spontán, közösség |
a közösségi (állampolgári) részvételen alapszik |
Koppány-csoport, helyi érdekű tüntetések |
A tranzaktív aktivizmus esetében nem a tömegek, szimpatizánsok, mozgósításán, széles részvételén nyugszik az aktivizmus, hanem a nem állami szereplők közötti, valamint ezek a szervezetek és a politikai szereplők, döntéshozók közötti tartós vagy időleges kapcsolatokon keresztül jön létre. Ez a fajta aktivizmus tehát elsősorban a különböző NGO-k által jön létre. Legitimitásuk alapja a szakértelem, amelynek révén szinte teljesen lefednek egy-egy szakpolitikai területet. A szaktudás, a kompetencia felmutatását a náluk főállásban dolgozó szakértők, professzionális mozgalmárok foglalkoztatása, valamint a szakmai hálózatokba és a tudományos világba való becsatornázottságuk biztosítja. Ezeknek a szervezeteknek a támogatását a rendszerváltás időszakában megjelenő donor szervezetek (Soros Alapítvány, USAID) látták el, majd az uniós csatlakozáshoz közeledve egyre erősebb lett az EU-s strukturális és az állampolgári részvételt támogató alapjainak szerepe. A tranzakciós aktivizmus a jó civil társadalomra jellemző célokat, értékeket fogalmaz meg. A hátrányos helyzetben lévők, az üldözöttek, a kiszolgáltatottak segítéséről van szó, a civilség univerzalizmusának jegyében, azaz nem szűkíti le a kezdeményezettek körét önkényesen nemzetiség, bőrszín, felekezeti hovatartozás alapján. A tranzakciós aktivizmus a szakpolitikai döntéshozókat célozza meg az általuk készített szakértői anyagokkal, véleményekkel. Identitásának fontos eleme az állami szervek - és kisebb mértékben a magáncégek - tevékenységének monitorozása, az őrkutya szerep.
Az élményvezérelt aktivizmus esetében nem konkrét szakpolitikai döntésekre vonatkozik a politikai cselekvés, hanem végső soron a cselekvő belső gazdagítását, élmények szerzését, az individuális élményprojekt megvalósítását célozza meg. Ez a fajta aktivizmus tehát szorosan kapcsolódik a mindennapi élet esztétizálódásához, a hibrid részvételi és önkifejezési formákhoz a művészet, szórakozás, politika és szakértelem szféráinak határmezsgyéjén. Az élményvezérelt aktivizmusnak nem csak a végpontja az egyén, de a kiindulópontja is az. Akár egyéni akcióról van szó, mint a bojkott, a tudatos vásárlás esetében, akár közösségben történik az aktivizmus, a csatlakozás nincs összefüggésben a konkrét érintettséggel, hanem az egyén választásán múlik. Az egyén tehát nem egy foglalkozási kör tagjaként, munkavállalóként, egy beruházás kárvallottjaként elszenvedett sérelem miatt, hanem az univerzális értékek alapján igazolt felháborodások mentén válik aktívvá. A közvetlen sérelem hiánya miatt erre az aktivizmusra a szolidaritási tüntetések, az altruista akciók (pl. ételosztás), továbbá az élményvezéreltség, az esztétizálódás következtében a kulturális önkifejezési és alternatív fogyasztási formák jellemzőek.
Végül a negyedik beazonosított kategória a partikuláris civil aktivizmus. A legfontosabb különbség a korábbi mintákhoz képest, hogy a partikuláris civil aktivizmus nem fogadja az univerzális civil társadalom koncepcióját. A politikai cselekvésnek tehát nem lehet mindenki a kezdeményezettje, azok köre leszűkül nemzetiség, lakóhely szerint. Fontos hangsúlyozni, hogy a partikularitás nem idegen a civil társadalomtól, hiszen a szakszervezetek, szakmai érdekszervezetek kifejezetten csak saját tagjaik számára, olykor más társadalmi csoportokkal szemben érvényesítik érdekeiket, állítanak elő szolgáltatásokat. Az egyén bekapcsolódásának alapja a közvetlenül elszenvedett sérelmek, így egy csoport tagjaként (pl. devizahitelesek, lakók) vesz részt az aktivizmusban. Ez a típusú aktivizmus gyakran olyan ügyeket karol fel, amelyek méltányolhatóak lennének akár más típusú aktivizmusok szempontjából (pl. devizahiteles kilakoltatása), azonban partikularizmusuk miatt nem tehetik azt meg a civilség univerzális jellegét hirdetők.
A fenti mintázatok nem szigorúan 2010 után jelentek meg, azonban ebben az időszakban a baloldali fragmentáció miatt vált egyre világosabbá az egyes aktivizmusok mintáinak különbözősége. A differenciálatlan „civilségről” szóló közéleti diskurzusokban alig található reflexió arra, hogy milyen változások, hangsúlyeltolódások történtek a tárgyalt időszakban. A különbségek figyelembe vétele azonban szükséges ahhoz, hogy megérthessük, milyen eredmény nem várható el az egyes szervezetektől, aktivista hálózatoktól.
A részletes szempontok és a tanulmány elolvasható a Boda Zsolt és Szabó Andrea szerkesztésében megjelent "Trendek a magyar politikában 2." című kötetben (MTA TK PTI - Napvilág Kiadó, 2017. 228-248. pp).
___________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.