PTIblog

A Politikatudományi Intézet blogja

2018. november

Vonzás és taszítás. Új választók a 2018-as választási küzdelemben

2018. november 09. 14:48

Patkós Veronika
Politikai Viselkedés Osztály

 

 

A 2018-as választások előtti domináns elemzői várakozás az volt, hogy a magas részvétel az ellenzéki pártoknak, míg az alacsonyabb részvétel a Fidesz-KDNP-nek fog kedvezni. Ez a várakozás utólag nem bizonyult helyesnek, az eredmények szerint a magas részvételből inkább profitáltak a kormánypártok, mint az ellenzéki pártok. Azok a szavazók, akik 2014-ben nem szavaztak, 2018-ban viszont igen, inkább a jobboldali pártok, ezen belül is elsősorban a kormánypártok felé fordultak.  Ez az újonnan megnyert választói réteg pedig kompenzálta azt a veszteséget, amelyet a kormánypártoktól a ciklus során elfordult választók okoztak a Fidesz-KDNP számára. Ebben a bejegyzésben azt mutatom be, hogy valójában már a kampány kezdetekor világos jelei voltak annak, hogy a korábban nem szavazók bevonódása a kormánypártoknak is kedvezhet, illetve, hogy az új szavazók leginkább a Fidesz és a Jobbik támogatóiként jelennek majd meg. Ezen kívül arra is rávilágítok, hogy bár e két pártot a választók ideológiailag hasonlónak tartják, teljesen különböző társadalmi csoportokban sikerült új választókat megnyerniük.

Címkefelhő

2010 aktivizmus alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése altruista amnesty international antipluralizmus antipolitika átpolitizálódás autokratikus autonómia balázs zoltán beköszöntő belpolitika bene márton bertha szilvia blog bocskai boda zsolt brexit cenzúra civil ethosz civil szervezetek civil társadalom comparative agendas project comparative manifestos project comparative political data sets corvinus egyetem demokrácia demokratikus ellenzék depolitizálódás diktatórikus diskurzus dk doktorandusz dúró józsef egymillióan a magyar sajtószabadságért eljogiasodás élményvezérelt aktivizmus elszámoltatás érzelmek etnikai tisztogatás eurobarometer european social survey facebook filmek géntechnológia guillotine gyűjtőpárt habermas hatalompolitika hegedűs tamás hibrid rezsim higiénia hitler identitás ideológia illiberális állam integráció jobbik jogállam joguralom kádár-rendszer katharok képviseleti demokrácia kierkegaard konferencia konrád györgy konszolidált demokrácia koppány-csoport kormányzás autoriter módja kormányzásra készülés körösényi andrás korrupció közszolgálati média lenhardt balázs liberális demokráciák magyar politikai rendszer magyar politikatudományi társaság magyarország mávészet mérséklődés metaforák migrációs válság migration aid mikael wigell mnb modern individuum mozgalmi háttér mszp mta tk pti napirend nemzetközi adatbázisok néppárti népszerűség ngo orbán viktor orbán-rezsim papp zsófia parliaments and governments database pártfejlődés partikuláris pártok pártpreferencia patkós veronika patrimonializmus polgármester politikai cselekvés politikai fejlődés politikai pszichológia politikatudomány politikus populáris kultúra populizmus pősze lajos ptiblog radikális radikalizmus rítus róna dániel sajtószabadság soros alapítvány stratégia szakpolitika szegedi csanád szélsőséges személyiségjegyek szórólapok szövegbányászat sztálin szürke zóna tárdadalom társadalmi mozgalmak tisztaság toroczkai lászló török gábor tóth csaba tranzakciós aktivizmus újraválasztás univerzális civiltársadalom-elmélet usaid vaclav havel választási csalás választási szabályok választójog vallások varieties of democracy vendée vona gábor