A 2018-as választások előtt gyakran találkozhattunk azzal az elemzői várakozással, hogy az ellenzéki pártoknak főként magas részvétel esetén van esélyük jó eredményt elérni, míg az alacsonyabb részvétel a Fidesz-KDNP-nek kedvez. Ez az értelmezés a választás napján különösen megerősödött, az eredmények tükrében azonban nem bizonyult helyesnek. Az ismerhető adatok fényében megalapozottak voltak-e egyáltalán ezek a várakozások? A kampány kezdetén készült közvélemény-kutatás elemzése alapján úgy tűnik, már hónapokkal a választások előtt mutatkoztak arra utaló jelek, hogy a magas részvétel a kormánypártoknak kedvez.
Első lépésként fontos elkülöníteni a magas részvétel két alapvető összetevőjét: egyrészt, a pártoknak meg kell őrizniük korábbi választóikat, másrészt, új, korábban nem szavazó választókat kell meggyőzniük. Magas részvétel tehát jellemzően akkor fordul elő, ha mindkét tényező fennáll.
Az első feltételt vizsgálva, egy 2017. decemberében és 2018. januárjában végzett közvélemény-kutatás alapján a válaszadók mintegy 60%-a tervezett a 2014-es választásával azonos döntést hozni, a válaszadók csaknem ötöde azonban ekkor még bizonytalan volt a pártválasztásában. Bár a 60%-os arány azt sugallhatja, hogy meglehetősen sok olyan választó volt, aki megváltoztatta a pártpreferenciát az előző választáshoz képest, az elkötelezett pártot váltók aránya valójában nagyon alacsony volt.
Az összefüggéseket a lenti ábra mutatja, ami a 2018-as választási terveket mutatja be, a 2014-es szavazói döntések fényében. Bár a táborok valamelyest megváltoztak 2014 és 2018 között, látható, hogy a négy év során a pártok (elsősorban a baloldali ellenzéki tömb és a Fidesz-KDNP) támogatóinak nem elhanyagolható része elfordult a politikától, és nem talált más, rokonszenves politikai erőt, amelyre 2018-ban szavazni akart volna. Ez a réteg, az „elvesző szavazók” csoportja, az összes válaszadó 10%-át jelentette. Bár a nagyobb pártok jelentős veszteségeket szenvedtek 2014-hez képest, egymástól minimális arányban tudtak csak választókat elnyerni.
A megkérdezettek 2018-as választási tervei, a 2014-es pártválasztási döntésük fényében, az összes megkérdezett százalékában. Forrás: Választáskutatási panelvizsgálat 1 hullám. NKFI–119603 sz. Részvétel, képviselet, pártosság. Választáskutatás, 2018. Kutatásvezető: Szabó Andrea. N=2000 fő. Az adatfelvétel ideje: 2017. december – 2018. január. Az adatfelvétel reprezentatív az ország felnőtt lakosságára nem, korcsoport, település típusa és régió szerint.
Megjegyzések: A 2014-ben közösen induló baloldali pártok támogatását az összehasonlíthatóság érdekében a 2018-as mérésekben is össze kell vonnunk. Az „egyéb pártok” támogatói a 2018-as tervekre vonatkozóan egy kategóriában szerepelnek a döntésükben bizonytalanokkal. A lekérdezés a kampány kezdetekor, a választások előtt 3-4 hónappal zajlott, tehát sokan még nem döntötték el ekkor, hogy kire fognak szavazni.
Látható, hogy a Fidesz-KDNP szavazói bázisa nagyon stabil, a 2014-es választóik mintegy 80%-a 2018-ban is a kormánypártokat tervezte támogatni. A 2014-es kormánypárti szavazók csupán 10%-a tervezett 2018-ban bármely más pártra voksolni, a 2014-es tábort elhagyó másik 10% azonban nem akart senkire sem szavazni. A kiábrándult jobbikosok relatív többsége (42%-uk) szintén úgy nyilatkozott, hogy nem menne el 2018-ban szavazni. A legkevésbé stabil szavazótábor a baloldali pártok esetében volt megfigyelhető. A kampány kezdetekor csupán a 2014-es választóik 30%-a jelölte meg e pártok valamelyikét várható támogatottjaként. 45%-uk vagy bizonytalan volt, vagy a Momentumra és az MKKP-ra terveztek voksolni, 6%-uk pedig az LMP támogatására készült. Ezt nagymértékben magyarázhatják a baloldali pártok indulása körüli bizonytalanságok.
A választói döntések változékonysága, a volatilitás tehát abban az értelemben minimális, hogy csupán a Fideszből a Jobbik táborához vándorolt át nagyobb számú választó (a 2014-es szavazóik 4%-a, akik körülbelül pótolták az utóbbi pártból kiábrándultak jelentette veszteséget). A 2014-ben választott pártjukból kiábrándultak jelentős része (az összes válaszadó mintegy 10%-a), nem talált más pártot magának, és a távolmaradás mellett döntött. A részvétel másik fontos összetevőjét vizsgálva elmondható, hogy már a kampány kezdetén is sok olyan választó tervezett szavazni, akik a 2014-es választásokon nem vettek részt. Az új belépőkből pedig már ekkor is úgy látszott, hogy inkább a jobboldali pártok profitálhatnak: a Fidesz-KDNP várható szavazóinak 16%-a, a Jobbik várható szavazóinak pedig 10%-a nem szavazott 2014-ben, míg a baloldali ellenzéki pártok és az LMP nyeresége ennél jóval szerényebb.
A két jobboldali párt új szavazóit vizsgálva szembeötlő különbségeket találunk, ezeket a lenti infografika mutatja be. A kormánypártok új szavazói az „átlag szavazóhoz” hasonló korúak, és hasonló arányban találunk köztük férfiakat és nőket. Az átlagosnál jóval kevésbé iskolázottak, többnyire a középfokúnál alacsonyabb végzettséggel rendelkeznek, és többségük munkaerőpiaci szempontból inaktív. Érdekesség továbbá, hogy közülük csak nagyon kevesen vallásosak. A többi 2014-ben nem szavazó választóhoz képest jobban érdeklődnek a politika iránt, és elsősorban a hagyományos médiából tájékozódnak, kevéssé fontos számukra az online médiából vagy a Facebookról való tájékozódás.
A Jobbik új szavazói ezzel szemben többnyire fiatal-középkorú, magasabb iskolázottsági szinttel rendelkező, dolgozó férfiak, akik kevéssé érdeklődnek a politika és a folyó választási kampány iránt. Az átlagosnál kevésbé, de az új Fidesz szavazóknál valamivel inkább vallásosak, politikai tájékozódásukban pedig az online forrásoknak és a Facebooknak van nagyobb jelentősége.
Bár a baloldalnak nagyon jelentős tartalékai voltak a bizonytalanok között, azok a korábbi távolmaradók, akik a 2018-as kampány kezdetére már kialakult elképzelésekkel rendelkeztek, nagy arányban támogatták a jobboldali pártokat, különösen a kormánypártokat. Ez az összefüggés pedig jelentősen árnyalja azt a várakozást, hogy a magasabb részvétel az ellenzéknek kedvezhetett volna. Bár valóban kulcsfontosságú volt számukra, hogy a jelenleg bizonytalan korábbi választóikat szavazásra bírják, a kampány kezdetéig bekövetkezett átrendeződések azt mutatják, hogy a magas részvétel másik szempontja, az új választók megnyerése terén a bal-közép pártok egyáltalán nem álltak jól. Az új választók bevonásából egyértelműen a kormánypártok profitáltak inkább, szavazataiknak mintegy hatodát várhatták a korábban nem szavazó, újonnan megnyert választóktól.
Az új belépők összetételének vizsgálata megmutatta, hogy a Jobbik és a Fidesz-KDNP ideológiai hasonlóságuk ellenére élesen különböző társadalmi rétegekből tudtak támogatókat szerezni: a Jobbik új támogatói leginkább magasabban képzett, aktív, fiatal férfiak, míg a kormánypártok főként alacsonyan képzett, inaktív, nem vallásos szavazókkal bővítették a táborukat.
___________________________________________________________
A témáról bővebben a 2018-as országgyűlési választást feldolgozó kötetben olvashat, amely Szabó Andrea és Böcskei Balázs szerkesztésében a Napvilág Kiadó és az MTA TK PTI gondozásában jelenik meg 2018 novemberében.
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.