PTIblog

A Politikatudományi Intézet blogja

pti memo 05 – BeU és CORE: Jean Monnet Chair és Centre of Excellence projekt-tapasztalatok margójára

2025. május 28. 14:38

A pti memo blogsorozat ötödik bejegyzésében Koller Boglárka előadásáról számolunk be, mely során a Cultivating Our European Resilience and Evolution (CORE) című nyertes pályázatát és annak jelentőségét mutatta be. Koller Boglárka a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa-tanulmányok Tanszék tanszékvezetője, a KRTK tudományos főmunkatársa, illetve a Jean Monnet Centre of Excellence professzora. Az előadásnak a HUN-REN TK Politikatudományi Intézet adott otthont a Speaker Series rendezvénysorozat keretében 2025. május 22-én.

A 2024 és 2027 között megvalósuló CORE küldetése az Európa-tanulmányok népszerűsítése és az Európa-tudat erősítése Magyarországon. Céljai közé tartozik a témában folyó multidiszciplináris kutatások támogatása, az Európa-tanulmányokkal foglalkozó szakértők összekapcsolása, gyakorlatorientált és kritikus gondolkodásra ösztönző középiskolai és egyetemi kurzusok fejlesztése, illetve szélesebb közönségek bevonása, kiváltképp az ország elmaradottabb régióiban. A projekt célcsoportjai tehát szélesnek mondhatók: az akadémiától az egyetemista és középiskolás fiatalokon keresztül az influenszerekig és médiamunkásokig számos csoportra kiterjed.

A CORE munkája az alábbi hat munkacsoportban folyik:

  1. Európai narratívák és identitások
  2. "Mély integráció"; gazdasági és monetáris kormányzás
  3. Az Európai Unió kül-, biztonság- és védelempolitikája
  4. Bővítés, európaizáció, normatív hatalom
  5. Demokrácia, jogállamiság, politikai kultúra
  6. Fenntarthatóság, klímapolitika

Az előadás második felében Koller három munkacsoportnak részletesebben is bemutatta a célkitűzéseit is vizsgálódási területeit. Az Európai narratívák és identitások munkacsoport Európa történeti narratíváira és az európai integráció periódusaira fókuszál. Célja komplex módon feltérképezni, hogy hogyan járulnak hozzá a közös emlékek, mítoszok és szimbolikus ábrázolások az európai kollektív identitások kialakulásához. Egy készülő cikkükben például a tettre készek koalíciója (coalition of the willing) körüli diskurzusokat hasonlítják össze korábbi európai védelmi narratívákkal.

Az Európai Unió kül-, biztonság- és védelempolitikája munkacsoport az Európai Unión belüli és kívüli védelmi együttműködésekre és közös stratégiaalkotásokra helyezi a hangsúlyt, illetve azok hatására az integráció jövőjére és a tagállamok szuverenitására. A kutatás vegyes módsezrtant alkalmaz, melynek részét képezik szakirodalmi áttekintések, interjúk, értelmező szakpolitikai elemzések, diskurzuselemzések, valamint esettanulmányok konkrét védelmi együttműködési kezdeményezésekről, mint a tettre készek koalíciója és az Európai Védelmi Alap. 

A harmadik munkacsoport, amelyről Koller részletesebben is beszámolt a Demokrácia, jogállamiság, politikai kultúra munkacsoport volt. Célja behatóbban megvizsgálni az Európai Unió megelőző és helyreállító intézkedéseinek hatékonyságát, amikor egy állam már tagja az integrációnak. A legfontosabb ilyen eszközök, melyre a kutatás kitér az évente közzétett jogállamisági jelentések.

További információ a CORE projektről elérhető: LINK

    

A pti memo keretében a HUN-REN TK Politikatudományi Intézet Speaker Series rendezvényeiről készítünk rövid blogbejegyzéseket, ezzel szélesítve a friss és társadalmilag hasznos politikatudomány-kutatások elérhetőségét. Az Intézet további rendezvényeiről itt tájékozódhat.

Blogbejegyzés szerzője: Rákos Dominik

Megjelenés dátuma: 2025. május 28.

Címkefelhő

2010 aktivizmus alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése altruista amnesty international antipluralizmus antipolitika átpolitizálódás autokratikus autonómia balázs zoltán beköszöntő belpolitika bene márton bertha szilvia blog bocskai boda zsolt brexit cenzúra civil ethosz civil szervezetek civil társadalom comparative agendas project comparative manifestos project comparative political data sets corvinus egyetem demokrácia demokratikus ellenzék depolitizálódás diktatórikus diskurzus dk doktorandusz dúró józsef egymillióan a magyar sajtószabadságért eljogiasodás élményvezérelt aktivizmus elszámoltatás érzelmek etnikai tisztogatás eurobarometer european social survey facebook filmek géntechnológia guillotine gyűjtőpárt habermas hatalompolitika hegedűs tamás hibrid rezsim higiénia hitler identitás ideológia illiberális állam integráció jobbik jogállam joguralom kádár-rendszer katharok képviseleti demokrácia kierkegaard konferencia konrád györgy konszolidált demokrácia koppány-csoport kormányzás autoriter módja kormányzásra készülés körösényi andrás korrupció közszolgálati média lenhardt balázs liberális demokráciák magyar politikai rendszer magyar politikatudományi társaság magyarország mávészet mérséklődés metaforák migrációs válság migration aid mikael wigell mnb modern individuum mozgalmi háttér mszp mta tk pti napirend nemzetközi adatbázisok néppárti népszerűség ngo orbán viktor orbán-rezsim papp zsófia parliaments and governments database pártfejlődés partikuláris pártok pártpreferencia patkós veronika patrimonializmus polgármester politikai cselekvés politikai fejlődés politikai pszichológia politikatudomány politikus populáris kultúra populizmus pősze lajos ptiblog radikális radikalizmus rítus róna dániel sajtószabadság soros alapítvány stratégia szakpolitika szegedi csanád szélsőséges személyiségjegyek szórólapok szövegbányászat sztálin szürke zóna tárdadalom társadalmi mozgalmak tisztaság toroczkai lászló török gábor tóth csaba tranzakciós aktivizmus újraválasztás univerzális civiltársadalom-elmélet usaid vaclav havel választási csalás választási szabályok választójog vallások varieties of democracy vendée vona gábor