Kevés baljóslatúbb kifejezés van, mint az etnikai tisztogatás. De nem csak etnikai alapon lehet tisztogatni. Sztálin komoly erőket mozgósított a Párt ideológiai, no meg hatalompolitikai megtisztításához. Már most legyinthetnénk: nem a kifejezés a lényeg, hanem az általa jelölt véres valóság. S mégsem mindegy, hogy mit hogyan hívunk. A szavaknak, fogalmaknak ugyanis igazoló ereje és hatása van. S ezzel lehet élni és visszaélni: nem közömbös tehát, hogy a politikában milyen metaforák vannak használatban. Minél mélyebb gyökerű, az emberi valósághoz természetesebben tapadó metaforákkal él a politika, annál jobban számíthat arra, hogy különösebb magyarázat nélkül is elfogadjuk azokat a politikai tetteket, amelyeket ilyen fogalmakkal jelölnek meg.
A tisztaság, a megtisztulás mindenképpen ilyen fogalom, érték és cselekedet. A nagy és ősi vallások mindegyikében megtaláljuk a tisztulás rítusait, a fürdőt, a bűn lemosását, a vízből való újjászületést. A tisztaság a jobbá és szentebbé válást jelképezi, a víz az egyszerűség, az átláthatóság, a nyugalom, a hatalom képzeteivel mélyíti tovább a tisztaság jelentését. Kierkegaard hozzáteszi a mélység gondolatát is: a szív tisztasága az egyértelmű, egyöntetű erkölcsileg nemes akaratra utal.
Magyarul nehezebb részletezni a tisztaság jelentését, angolul könnyebb és érdemes is. A cleanliness a fizikai, a purity az erkölcsi, szellemi, a chastity pedig a lelki és vallási tisztaságra utal. Kultúránkban a tisztaság színe a fehér, ami a szüzesség, a túlvilági autoritás, a szeplőtlenség jele, s ami éppen ezért a legsötétebb diktátorokat is megragadja: sem Hitler, sem Sztálin nem nélkülözhette a fehér egyenruhát.
De nem kell sem vallásosnak, sem erkölcsi szentnek lennünk ahhoz, hogy a tisztaság köré szervezzük az életünket: rendszeresen tisztálkodunk, ma már nem csak kívül, hanem belül is (méregtelenítünk!), patyolat és üdeség vesz minket körbe, a boltokban, repülőtereken, plázákban pedig már-már kórházias, antiszeptikus tisztaság (alig vannak már igazi, mezítlábas piacok). A természethez kesztyűben (csomagolással) nyúlunk, nehogy beszennyeződjünk, és nehogy mi szennyezzük be. A környezetvédelem sokfelé már vallás, a környezetszennyező pedig az új eretnek vagy szakadár, akitől mindenekelőtt visszaborzadni illik. A többnyire szimbolikus cselekedetekkel kifejezett vallási tisztaság már nem elég, mi a totálisan tiszta élet vágyánál alább alig-alig adjuk.
S hogy a leltár teljes legyen: a felvilágosodás megajándékozott – vagy megátkozott – minket a tiszta ész fikciójával is; a modern művészetek a tiszta, absztrakt formát ünneplik; Nietzsche pedig ránk szabadította a tiszta akarat kultuszát. Csoda-e, hogy a politika sem tudott ellenállni ennek a mély és egyre hódítóbb vallásnak?
A legtöbb ideológia eleve tisztaságmániás. Nem akarjuk bántani sem a katharokat (a tisztákat), sem a puritánokat (szintén tisztákat), de az evilági tökéletesség és megigazulás megfékezetlen vágya igazán nem tett jó szolgálatot a modern politika születésénél. Mert ezek a vágyak nem ismernek határokat, s mivel a politika a tettek világa, a nagy tetteket szülő nagy tisztulási és tisztítási vágyakat jóval kézenfekvőbbnek bizonyult a nyugalmat és csöndet és mélységet jelképező víz helyett a tűz, a vas és a vér eszközeivel kielégíteni. A vér megtisztító ereje persze régi gondolat, de a szisztematikus, népi vérfürdő mégis csak a francia forradalmárok találmánya: „öntözze már / rút vérük a határt” (a „rút” az eredetiben „impur” vagyis tisztátalan!). A vendée-i terroroszlopok az első modern, ideológiailag szervezett tisztogató hadműveletet hajtják végre, vérrel és tűzzel, miközben a guillotine vasa a polgári társadalom megtisztításának felejthetetlen eszközévé magasztosul. A tűz és a vas csodálatos megtisztító erejét a maga teljességében azonban csak a Nagy Háború mocskával, sarával és szennyével való kontraszt révén lehet igazán értékelni. A katonák gusztustalan férgekként költöznek, bújnak a föld alá, vagy a földbe, amelyet velük együtt sok ezer tonna tiszta acél szaggat darabokra, művel meg, s hirdeti a nemzet, sőt, már a tiszta tudomány által igazolt faj- és vértisztaság eszméit, amelyek persze mindig a földből sarjadnak. A teremtés groteszk karikatúrájaként a becsapódó gránát lehet életet a földbe, amelyből az új, tiszta faj emelkedik ki. A harmincas évek nagy társadalmi projektumai mind-mind ezt célozzák szerte a világon: a tiszta ifjúság, a test természetes kultusza, a megrontatlanság és az őserő Szibériától Bretagne-ig nyűgözte le a tisztaságvallás áhítatos híveit.
De már nem hiszünk – jellemzően – az etnikai, nemzeti, osztály- és faji tisztaságban. Sem a kékvér, sem a tiszta paraszti vér nem mozgatja meg a fantáziánkat. Szóval ezzel túl is vagyunk a tisztaság kultuszán?
Dehogy. Már szó volt a környezetvédelem talaján ismét burjánzó tisztaságmániáról; utalhatunk a beszéd megtisztításának szenvedélyére (a politikai korrektségre éppúgy, mint a Jürgen Habermas tiszta – hm – kommunikációjának ideáljára); de legfőképpen a minden esetlegességtől megszabaduló, azokat ruhaként levető modern individuumra. A modern ember úgy tiszta, mint a puszta – ha szabad így fogalmazni. Tisztasága az elképzelhető legnagyobb fokú, hiszen ahol semmi sincs, ott többé semmi sem szennyeződhet be. A katharok és a puritánok nagy vágyát a modern ember végre betölthette. A modern társadalom talán legmélyebb titka, hogy végre rájöttünk: az ideológiai purizmusok tévútjai, töméntelen szenvedést okozó politikai őrültségei helyett csupán egyetlen politikai tettre van szükség. Ez pedig nem más, mint a radikális megtisztulás minden társadalmi szennytől, azaz esetlegességtől. Amúgy közel van már a biológiai szenny eltakarítása is, a géntechnológia révén. A legfontosabb elvárás mindnyájunkkal szemben, hogy legyünk belül üresek, puszták, hogy identitásainkat szabadon váltogathassuk és megválaszthassuk. Mindig identitásokba öltözködve jelenünk meg mások előtt, ez igaz; ám mindenki sejti, helyesebben tudja, hogy ő, csakúgy, mint bárki más, mint identitásainak királya minden ruha alatt ugyanolyan meztelen. Vagy inkább: üres halmaz. Ürességünk mint tisztaság. Azt hiszem, ennél tökéletesebbé már nem fogunk válni.