Az ENSZ 2009-es koppenhágai éghajlat-változási keretegyezmény konferenciáján (COP15) létrejött megállapodás értelmében 2020-ig 100 milliárd dollár éghajlati támogatást kell folyósítani a gazdag adományozó országoktól (donor országok) a szegény (kedvezményezett) országoknak. Vajon az éghajlati segélyek új formája miként viszonyul a hagyományos fejlesztési támogatásokhoz? A leginkább rászorulókhoz kerülnek az alkalmazkodási támogatások? A támogatásokat az adományozók döntései szerint egymástól függetlenül osztják el, vagy a gazdag országok koordinálják hozzájárulásaikat? Kell-e segítenie a gazdagoknak a szegényeket a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban? E heves vitákat kiváltó kérdésekről tartott előadást Florian Weiler 2019. október 17-én a TK Politikatudományi Intézetében.
A mindennapok történéseiről tájékozódva ma már szinte elkerülhetetlen, hogy a pusztító időjárási szélsőségekről és azok következményeiről olvassunk a hírekben. Hurrikánok, áradások, aszályok, erdőtüzek, vízhiány. A klímaváltozás hatásait hosszasan sorolhatnánk. Az biztos, hogy a klímaváltozás bizonyos hatásai már elkerülhetetlenek, így elengedhetetlen az adaptáció is, vagyis a jelenlegi és a várható klímához, illetve ezek hatásaihoz való alkalmazkodás.
Forrás: We have 12 years to limit climate change catastrophe, warns UN. The Guardian
Mindez hangsúlyosan igaz a fejlődő országok esetében. Ők azok, akik a legkevésbé járultak hozzá az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásához, mégis viselniük kell a klímaváltozás hatásait, miközben ők rendelkeznek a legkevesebb forrással az alkalmazkodáshoz. Ennek a „kettős igazságtalanságnak” a felismerése vezetett ahhoz, hogy a fejlett országok 1992-ben megállapodtak az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményében (UNFCCC) a „különösen kiszolgáltatott” fejlődő országok támogatásáról a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban. A 2009-es koppenhágai csúcstalálkozón ezt megerősítették és konkrét összegeket határoztak meg: a 2010 és 2012 közötti 30 milliárd dolláros indító összegen túl a fejlett országok ígéretet tettek arra, hogy 2020-ig évente 100 milliárd dollárral járulnak hozzá a fejlődő országokban érezhető káros klímaváltozási hatások enyhítéséhez, és az alkalmazkodáshoz.
De ki kapja meg az alkalmazkodási támogatásokat, amik legfőképp állami költségvetésekből származnak?
Elvben széleskörű az egyetértés abban, hogy a klímaváltozás káros hatásaival szemben a „különösen sebezhető” országok prioritást kell, hogy élvezzenek. Az alkalmazkodási támogatások célja tehát a sebezhetőség csökkentése. A sebezhetőség három dimenziója a veszélyekkel szembeni (1) kitettség, (2) érzékenység, és (3) az ellenálló képesség. Ezek a dimenziók összefüggnek egymással, idővel és ingerek hatására változhatnak, hely- és rendszerfüggőek.
Kép forrása: Betzold & Weiler, 2018, p. 5., Fig. 1.1
A szakirodalom azt mutatja, hogy a donor országok a támogatott országok kiválasztásakor a sebezhetőség dimenzióin túl számos egyéb szempontot mérlegelnek a támogatások elosztásakor. Figyelembe veszik saját gazdasági és politikai érdekeiket, illetve a kedvezményezettek érdemeit, mint például a „jó kormányzást”.
Vagyis több tényező is befolyásolja, hogy mely országok kapnak alkalmazkodási támogatást és miért. Weiler kutatása ezért megvizsgálta a támogatott országok szükségleteit és sebezhetőségét, továbbá érdemeiket, illetve a donor országok érdekeit és egyéb tényezőket is.
A vegyes módszert alkalmazó kutatás eredményei alapján Weiler arról számolt be, hogy a klímaalkalmazkodási támogatások egyenlőtlenül oszlanak el. A fizikai sebezhetőség erősen befolyásolja, hogy egy ország részesül-e az alkalmazkodási támogatásban, és azt is, hogy mekkora összegű támogatást kap. Ezzel szemben az alkalmazkodóképesség, mint a sebezhetőség másik dimenziója, nem tűnik fontos kritériumnak az alkalmazkodási támogatás elosztásában. Továbbá a szegényebb országok nagyobb összegű alkalmazkodási támogatást kapnak, figyelembe véve, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel választják ki őket kedvezményezettekként a kiválasztási szakaszban. A „jó kormányzás” és a kedvezményezettek érdemei szintén fontos tényezőként jelennek meg. Ezen kívül a donor országok elosztási döntéseire hatással van a támogatás várható hatékonysága is. A „jól kormányzott” országok annak ellenére, hogy jobban tudják kezelni a klímaváltozást, sokkal nagyobb valószínűséggel kapnak alkalmazkodási támogatást, és nagyobb összeget is, feltehetőleg azért, mert hatékonyabb felhasználásra számítanak tőlük. Végül az adományozó országok érdekei szintén befolyásoló tényezőként merülnek fel, hatásuk viszont kevésbé egyértelmű: korábbi kutatások eredményei azt mutatták, hogy az adományozó országok érdekei fontosabb szerepet játszanak a döntésekben, mint a támogatott országok szükségletei, azonban Weiler eredményei alapján ezek egyformán fontosak.
Az biztos, hogy mind a sebezhetőség (a kedvezményezett országok igényei), mind a „jó kormányzás” (a kedvezményezettek érdemei) és a kereskedelem (az adományozó országok érdekei) szempontjai egyaránt szerepet játszanak az alkalmazkodási támogatás megítélésében, és az összeg meghatározásában. Az viszont nem egyértelmű, hogy melyik magyarázó tényező befolyásolja leginkább az adományozó országok döntéseit.