A „Journalistic Role Performance” kutatási projekt, melynek eredményeiről a Mellado által szerkesztett könyv beszámol, azt vizsgálja, hogy az „újságírói szerepek” milyen módon testesülnek meg az újságírói gyakorlatban különböző intézményi, politikai és társadalmi berendezkedésekben.
Mellado és szerzőtársai úgy látják, hogy az újságírói szakmának vannak ugyan általános jellemzői, azonban az újságírói gyakorlat valójában túlmutat a normatív elképzeléseinken. Mellado szerint az újságírás egy hibrid műfaj, melyben az újságíróknak egyszerre kell különféle szerepkörökben megfelelni, és az olyan komplex társadalmakban, mint a miénk, az újságírásnak folyamatosan alkalmazkodni kell az új körülményekhez. Mellado és szerzőtársai amellett érvelnek könyvükben, hogy a szakirodalomban megkülönböztetett újságírói szerepek (például hatalom ellenőrzésére vonatkozó szerep [watchdog], vagy szórakoztató szerep) nem statikus módon és egymástól egyértelműen elkülönülve vannak jelen a gyakorlatban, hanem gyakran egymással interakcióban jelennek meg.
A könyvben bemutatott kutatások először is különbséget tesznek egy újságíró saját szerepfelfogása, percepciója (az újságírás társadalmi funkciójáról kialakított képe) és az újságírói szerepek gyakorlati megnyilvánulása között. Gyakran előfordul például, hogy egy újságíró szerepfelfogása és a szerep mindennapos, gyakorlati megnyilvánulása között rés van, nem teljesen illeszkednek egymásra. Ennek már csak az a tény is oka, hogy a hírek nem individuális, hanem kollektív eredmények, és rengeteg külső tényező befolyásolja a hírszerzési folyamatot.
Az újságírói szerepfelfogásokat kérdőíves módszerekkel vizsgálják a könyv kutatói, míg az újságírói szerepek mindennapos gyakorlatát tartalomelemzés segítségével elemzik. A gyakorlatban az újságírói szerepek több tartományát lehet vizsgálni, melyek eltérő szerepfelfogásokat foglalnak magukba. Ezeknek a szerepfelfogásoknak különböző szövegbéli indikátorai vannak, melyeket a tartalom-analízis segítségével szisztematikusan kategorizálni lehet. Ilyen vizsgálható tartomány például az „újságírói hang” (journalistic voice) mely általában az újságíró stílusát írja le (távolságtartó vagy beavatkozó). Egy másik tartomány a „hatalmi viszonyok” (power relations), amely az újságíró hatalmi pozíciókban lévőkhöz való viszonyulását takarja (lojális vagy watchdog). Harmadik tartományként Mellado és szerzőtársai a „közönség megközelítését” jelölik (audience approach), mely az újságíró közönségről kialakított képét foglalja magába (állampolgárok, fogyasztók, nézők), minek megfelelően az újságíró olyan tartalommal látja el az olvasókat, amely a feltételezett közönégi igényekhez illeszkedik.
A Mellado által vezetett kutatás összesen 30 ezer cikket elemzett különböző intézményi, politikai és társadalmi berendezkedésekben, összesen 18 országban. A könyvben bemutatott kutatási eredmények sok ponton eltérnek a klasszikus médiarendszer-elmélet feltevéseitől, és többszintű hibriditást fedeznek fel az újságíró szerepek mindennapos, gyakorlati megnyilvánulásaiban. Egyrészt a különböző újságírói szerepek nem kizárólagosak, gyakran egymással interakcióban, különböző kombinációkban jelennek meg az újságírói gyakorlatban. Másrészt, az eltérő intézményi, politikai és társadalmi berendezkedések közül egyik sem garantálja egy újságírói szerep kizárólagos vagy domináns megnyilvánulását.
A médiarendszerek szakirodalmának egyik feltételezése például az, hogy a fejlett demokráciák sajtóorgánumaira egy passzívabb, távolságtartó „újságírói hang” jellemző, erre azonban Mellado és szerzőtársai erős ellenpéldát találnak az Egyesült Államok képében. Egy érdekesség az is, hogy a liberális piacgazdaság Mellado és szerzőtársai eredményeiben, úgy tűnik, csökkenti a watchdog szerep gyakorlati megnyilvánulásának gyakoriságát. Egy harmadik érdekesség pedig, hogy annak ellenére, hogy azt gondolhatnánk, a watchdog szerep és az a felfogás, mely a közönségre, mint állampolgárokra tekint, kéz a kézben jár, valójában ez a fejlett demokráciákra nem tűnik igaznak. A fejlett demokráciákra az jellemző, hogy a watchdog szerep keveredik azzal a megközelítéssel, melyben a közönség, mint néző szerepel. A watchdog és a néző-mint-állampolgár felfogás együttes érvényesülése inkább a még demokratizálódó országokban gyakori.
Összességében Mellado és szerzőtársai kutatási eredményeiből az derül ki, hogy az újságírói szerepek statikus és monolitikus elképzelése nem ad reális képet az újságírói szerepek 21. századi gyakorlati megnyilvánulásáról. Az újságírói gyakorlat valójában összetett, és bőven túlmutat normatív elképzeléseinken is.
Szabó Júlia Lilián - kommunikációs asszisztens