Burdens of Political Theory címmel rendezett online politikaelméleti workshopot a TK Politikatudományi Intézete. A 2020. október 15-én megtartott workshop a legfontosabb kortárs politikaelméleti vitákat állította középpontba, így többek között a pluralizmus problémáját és a politika moralitás kapcsolatát, a politika autonómiáját. Az alábbi beszámoló rövid ízelítő az elhangzott előadásokból és az előadásokról szóló vitákból.
Janosch Prinz (University of Maastricht) az Európai Gazdasági és Monetáris Unión belüli államadósságok egyre fontosabbá váló szerepéről, és ennek realista elméletéről beszélt. Prinz szerint a 2008-as pénzügyi válságot olyan, az államadósságot csökkenteni hivatott megszorító intézkedések követték, melyek aránytalanul rosszul érintették az egyébként is hátrányosabb helyzetben lévőket. Ez a jelenség mára strukturális tényezővé vált, így felmerül a kérdés, hogy hogyan értékeljük az államadósságról való közvéleményalkotást és döntéshozatalt, ezek demokráciához való viszonyát, illetve az államadósság látszólagos depolitizációjának esetlegesen mégiscsak politikai mivoltát.
Ujlaki Anna (Corvinus Egyetem /TK PTI) a migráció politikaelméletét járta körül azzal a feltevéssel, hogy a diszciplína általánosan elfogadott választóvonala (kozmopolita/nacionalista) a metodológiai nacionalizmus javára való elfogultságot von maga után. Ujlaki a ’mainstream’ megközelítéssel szemben a migrációra, mint az élet természetes velejárójára tekint, és a migráció valós tapasztalatokból kirajzolódó fenomenológiáját igyekszik felvázolni, felülkerekedve a politikaelméletre jellemző tendencián, amely a migrációt kivételként ragadja meg.
Tóth Szilárd János (Corvinus Egyetem) azt a feltevést vonta kétségbe, amelyre a republikanizmus képviselői hivatkoznak annak érdekében, hogy megmutassák: a republikanizmus a liberalizmusnál jobb alapokat biztosít a ’progresszív’ célkitűzéseknek. A republikánus feltevés szerint a liberalizmus érzéketlen azokra a sérelmekre, melyek a komoly hatalmi egyenlőtlenségekből fakadnak, mert a fókuszában a szabadság mint a beavatkozás hiánya áll. Tóth szerint a liberalizmusnak van olyan irányzata, mely a relációs egyenlőség eszméje segítségével képes meghaladni ezt a problémát, és ezzel az irányzattal szembeállítva nem igazolt a feltételezés, miszerint a republikanizmus a liberalizmusnál jobban teljesít a progresszív fronton.
Carlo Burelli (University of Eastern Piedmont) előadásának kiindulópontja a realisták azon feltevése volt, hogy a legitimitás egy megfelelő politikai normatív mérce, amely nem hagyatkozik már meglévő morális, a politikára deduktív módon vonatkoztatott normákra. Ezen álláspont kritikusai azt állítják, hogy a legitimitás nem független a morális megfontolásoktól, és még ha az is lenne, nem világos, hogy hogyan tudná garantálni azt a kritikai távolságot, amely a normatív szerep betöltéséhez szükséges. Burelli erre válaszul amellett érvel, hogy ez a normatív szerep fellelhető a funkcionális normativitás fogalmára hagyatkozva.
Gyulai Attila (TK PTI / NKE) a Realpolitik problémáját tárgyalta újra, abból a megállapításból kiindulva, hogy a realizmus és a Realpolitik között húzott határ egy homályos és elhanyagolt terület a politikaelméletben. Legtöbbször egyszerűen feltételezett, hogy a Realpolitik a politikán ’túl’ helyezkedik el, nem csak azért, mert normatívan nem igazolt, hanem mert nem is kompatibilis a normatív igazolással, amelyet a politika megkövetel. Gyulai többek között azt a kérdést teszi fel, hogy a Realpolitik valóban távol áll-e a tényleges – igazolható - politikától, vagy el lehet-e fogadni kortárs, realista mércével, mint politikai karakterrel rendelkezőt.
Paul Raekstad és Ugur Ayatac (University of Amsterdam) amellett érveltek, hogy a politikaelmélet mai feladata olyan eszközök kidolgozása, melyek alkalmasak arra, hogy eliminálják az értékes és új politikai intézmények esetleges legitimitás-deficitjét. A szerzőpáros szerint a klímakatasztrófa sürgős követelései mind az ökológiai, mind a demokratikus politikai változás terén rámutatnak a legitimitásról szóló elméletek tradicionális felhasználási módjának korlátaira. Raekstad és Aytac nagyszabású szociális átalakulásokra figyelemmel, a demokratikus és ökológiai változások kezelése érdekében mutattak új utat a legitimitásról való gondolkodás számára oly módon, hogy ez az átalakulás folyamatát ne hátráltassa a jövőbeli legitimitás-deficit fenyegetésével.
Dirk Schuck (University of Leipzig) munkájának kiindulási alapja a klasszikus republikánus érvelés, miszerint azokban a társadalmakban, melyekben az emberek elszigetelik magukat a közélettől, a nyilvánosság az erényes berendezkedés elkorcsosulásának jeleit mutatja. De mi történik, ha a nyilvánosság maga totalitárius nyomást gyakorol az egyénekre? Schuck amellett érvel, hogy egy totalitárius közegben magukat a társadalomtól elszigetelni igyekvők, valójában erényes emberek, akik a helyes morális magatartásukat igyekeznek biztosítani ezzel az egyedülléttel. Ennek alátámasztására fordul Schuck Konfuciuszhoz és korai liberális gondolkodókhoz.
Kei Hiruta (Aarhus Institute of Advanced Studies) amellett érvelt, hogy az értékpluralizmus nem feltétlenül vonja maga után a status quo iránti elfogultságot, és az értékpluralizmus nem eredményezi a politikaelmélet kritikai funkciójának elvesztését sem. Ugyan az értékpluralizmus gyakran valóban arra ösztönöz minket, hogy szkeptikusak legyünk azon elképzelésekkel szemben, melyek az értékkonfliktusok problémájának megoldásával kecsegtetnek, Hiurta a Covid-járványban dolgozó olaszországi orvosok példáján keresztül azt mutatja meg, hogy a pluralizmus mégis be tud tölteni kritikai, a cselekvésre nézve irányadó szerepet attól függően, hogy milyen kontextusban kerül mozgósításra.
Szűcs Zoltán Gábor (TK PTI) azt a joggal felmerülő kérdést járta körül, hogy az autoriter rezsimekben élőknek adódnak-e valódi politikai kötelezettségei a hatalommal szemben. Általános feltételezés, hogy a nyers erő nem képes igazolni magát, és az autoriter rezsimek inkább a puszta erőre, mintsem morális igazolásra épülnek. Általános megérzés az is, hogy egy politikai rezsim ahhoz, hogy elfogadható legyen, tiszta morális alapokon kell igazolható legyen, valamint, hogy az autoriter rezsimek, úgy tűnik, nem nyújtanak semmilyen elfogadható morális igazolást. Szűcs amellett érvel, hogy ezek a megérzések nagy vonalakban megállják a helyüket, azonban a politikai kötelesség gyökereinek magyarázására nem elegendőek.
Szabó Júlia Lilián - kommunikációs asszisztens