Szeptember 23-án a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézete konferenciát rendezett a demokratikus innovációk vezető kutatóinak részvételével, ahol egy kerekasztal beszélgetés során a meghívott előadók megvitatták a terület legfontosabb kérdéseit. A beszélgetés résztvevői többek között értékelték az utolsó évtizedben megvalósult demokratikus innovációkat, majd azt is megvitatták, hogy melyek lehetnek ezen vívmányok legnagyobb kihívásai a jelen európai társadalmakban.
Az eseménynek öt résztvevője volt: Maija Setala (Turkui Egyetem), Joan Font (Institute for Advanced Social Studies), Clodagh Harris (Corki Egyetem), Yanina Welp (Albert Hirschman Centre on Democracy), Jean-Benoit Pilet (Brüsszeli Szabadegyetem) illetve Sergiu Gherghina (Glasgowi Egyetem) moderálta a kerekasztal beszélgetést.
Hogyan jellemezhetjük a demokratikus innovációk fejlődését az elmúlt évtizedben Európában?
A kutatók először egy történeti áttekintéssel mutatták be a demokratikus innovációk fejlődésének jellegzetességeit. Yanina Welp szerint az állampolgári részvétel egyre több helyen jelenik meg és ezzel együtt elfogadottabb és stabilabb lett az előző évtizedekhez képest, országos és nemzetközi szinten ez viszont nem mondható el, ugyanis minden társadalomban különböző innovációkat vesznek alapul. Véleménye szerint ezzel kapcsolatban azért is nehezebb ítélkezni, mert kevés nemzeti, illetve nemzetközi innováció valósult meg egyelőre Európában. Jean-Benoit Pilet javarészt egyetértett az elhangzottakkal, majd hozzátette, a demokratikus innovációk „beépítése” a képviseleti demokrácia intézményeiben megváltoztatja ezeknek a gyakorlatoknak a dinamikáját. Ez a fajta intézményesítés pozitív kicsengésű is lehet, viszont azt a veszélyt is magával hordozza, hogy a hagyományos politikai folyamatokat kerülő állampolgárok ezekből az új gyakorlatokból is ki fognak maradni. Emellett jó hír szerinte, hogy a koronavírus járvány okozta nehézségek ellenére az innovációk többsége online tovább tudott működni. Maija Setala úgy véli, nem történtek drasztikus változások az utóbbi évtizedben Európában. Ami talán újdonság lehet, hogy a klímaváltozás okozta problémák szinte az összes innovatív gyakorlat fontos részét képezik. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy az állampolgárok úgy érzik ez egy olyan téma, amelybe nagyobb beleszólást kell nekik biztosítani. A kutató úgy véli, a civilek nyomásgyakorlása sikeres volt abban, hogy a döntéshozók is komolyan vegyék a klímaváltozás kockázatát és nyitottabbak legyenek a részvételiség iránt.
Mondhatjuk-e, hogy a demokratikus innovációk inkább előremutatóak, mintsem visszamenőleges döntések?
Sergiu Gherghina, az esemény moderátora arra volt kíváncsi, hogy míg a választások bizonyos mértékig a politikusok múltbeli teljesítményét értékelik, addig a demokratikus innovációk előremutatóak, inkább a jövőre összpontosítanak, így valóban kevésbé foglalkoznak-e az elszámoltathatósággal? A kutató úgy véli, a visszamenőleges döntésekre a választások lehetnének jó példák, hiszen ott a választásra jogosultak a korábbi kormány munkáját is értékelik szavazatukkal. Ezzel ellentétben, egy előremutató innovációnál a lehető legjobb módszereket keresik a résztvevők.
Minden meghívott vendég egyetértett abban, hogy a demokratikus innovációk gyakorlata nem lehet csupán előremutató, vagy ellenkező esetben csak visszamenőleges döntések sorozata. Joan Font ezt azzal egészítette ki, hogy csak abban az esetben lenne probléma a visszamenőlegesség, ha a képviseleti demokrácia elemeit teljes mértékben le akarnánk cserélni részvételi, innovatív elemekre. Szerinte a demokratikus innovációk előremutatóak, ám fontos, hogy a múlt eseményei sem vesznek el bennük. Clodagh Harris úgy véli, hogy az innovációk le tudják küzdeni a képviseleti demokrácia akadályait, és egyfajta számonkérő erejük van, ezzel együtt visszamenőlegesen értékelnek. Maija Setalahoz hasonlóan ő is megemlítette a klímaváltozás fontosságát ezekben a gyakorlatokban, ami egy jó példa arra, milyen előremutató potenciált horoznak magukban a demokratikus innovációk.
Lehet-e részvételi küszöb a demokratikus innovációkban?
A következő kérdés a demokratikus innovációkban résztvevők alacsony számáról és a torz társadalmi reprezentativitásról szólt. Mivel gyakran érik hasonló kritikák ezeket a gyakorlatokat, a moderátor arra volt kíváncsi, szükség lenne-e részvételi (alsó) küszöbre ahhoz, hogy legitimitásuk nőjön? Jean-Benoit Pilet tapasztalatai alapján sok különböző hozzáállás figyelhető meg e téren. Egyes innovációk az elejétől fogva arra ügyelnek, hogy az egész folyamat inkluzív legyen, mások pedig a reprezentativitásra helyezik a hangsúlyt. A skót állampolgári gyűlésen például a résztvevők kiválasztásának szempontjai között az is szerepelt, hogy szavaztak-e vagy sem a függetlenségi és a Brexit népszavazáson. A brüsszeli mobilitásról szóló állampolgári gyűlésen (mini-public) pedig arra alapozták a reprezentativitást, hogy milyen közlekedési eszközöket használnak rendszeresen a résztvevők. Yanina Welp úgy gondolja, nem tenne jót a demokratikus innovációknak, ha kötelező lenne a részvétel, de a választásokon ez bevezethető lenne. Clodagh Harrisben ez a gondolat inkább egy újabb kérdést vet fel, méghozzá azt, hogy milyen részvételi küszöb lenne jó és ki szabná ezt meg? Egy ilyen feltétel szerinte azért lenne problémás, mert jelenleg is vannak olyan társadalmi csoportok, amelyeknél nagyon alacsony a részvétel. Joan Font szerint érthető az álláspont, miszerint egy megadott részvételhez kéne kötni a demokratikus innovációk érvényességét, viszont ezzel nagyon könnyedén meg tudnák akadályozni a folyamatot azok, akik ellenzik az adott innovációt. Úgy ítéli meg, hogy ugyanazoknak a feltételeknek kellene érvényesülnie, mint a szavazások esetében. Utolsóként Maija Setala fejtette ki véleményét, aki szerint az egyáltalán nem probléma, ha a képviseleti demokráciából ismert aránytalanságok (egyes csoportok alul, illetve felül reprezentálása) nem ismétlődnek meg az innovatív folyamatokban. Tehát nem a lehető legmagasabb részvétel elérése lenne a legfontosabb ebben az esetben, hanem az, hogy a részvétel feltételeit könnyítsék (például online is be lehessen kapcsolódni) és a politikai egyenlőséget biztosítsák.
Az utolsó kérdésre, amely a demokratikus innovációk legnagyobb kihívásainak megnevezését kérte a kortárs társadalmakban, már határozottabb válaszok érkeztek. Clodagh Harris a demokratikus innovációk támogatottságának megtartását és növelését a döntéshozók és az állampolgárok körében, valamint a politikusok által nem kedvelt döntések kérdését tartja a legnagyobb kihívásnak. Maija Setala szerint a döntéshozók ellenállása a demokratikus innovációk intézményesítésére a valódi kihívás, leginkább azért, mert ez rossz lebonyolításhoz és az állampolgárok eltávolodásához vezethet. Végül Jean-Benoit Pilet az állampolgárok meggyőzését az innovációk előnyeiről, és ezen gyakorlatok mindenki számára érthetővé tételét nevezte meg, mint komoly kihívás.
A kerekasztal beszélgetés egy három napos konferencia keretében került megrendezésre. A jóhangulatban telt többnapos rendezvény során számos magyar és külföldi kutató, illetve doktorandusz mutathatta be folyamatban lévő, vagy már befejezett projektjét. A résztvevők kritikával és javaslatokkal segítették egymást munkáját, délutánonként pedig szabad programok keretében megismerkedhettek Magyarország és Budapest történelmével.
További részletek itt elérhetők.