PTIblog

A Politikatudományi Intézet blogja

Mitől realista egy politikus?

2022. május 31. 21:38

2022. május 12-én a TK Politikatudományi Intézetében rendezték meg Illés Gábor „A realista politikus” című könyvének bemutatóját; megvédett doktori disszertációjának kiadásra átszerkesztett változatát – a szerző közreműködésével – Gyulai Attila és Mándi Tibor ismertette.

„A realista politikusnak nincs arca. A képen szereplő alak ugyan jól kivehető, az árnyéka miatt viszont kettős perspektívában mutatkozik meg. A figura magát is látja, de kizárólag saját árnyékát, ami elhomályosítja az előtte fekvő utat. A realista politikusnak tehát nincsenek éles kontúrjai” – elemezte Gyulai Attila a bemutatott mű borítóját, arra utalva, hogy az találóan illusztrálja a tárgyalt problémakört.

Ehhez igazodva, a politika realista megközelítésében felvázolt problémák definitív feloldására maga a szerző sem törekszik; alapfeltevéseiből, eljárásmódjából fakadóan nem ad választ arra, hogy mi is a „realista politikus”. Ugyanakkor értékes és jelentős a témához való hozzájárulása, hiszen a kortárs „realizmus-moralizmus” diskurzus könyvtárnyi irodalmában a szerző utat tudott vágni azzal, hogy átfogó képet mutat fel a „realista politikus” ideájáról, eltakarítva a vitára rakódott „hordalékot”. Ehhez a klasszikus és a kortárs realista irodalom széles spektrumát vonultatja fel; illetve a politika természetének, a politikai cselekvésnek, a politikaelméletnek gazdag expozíciójával reflektál a tárgyalt kérdésekre; ami „eredeti meglátásokkal és fontos belátásokkal tűzdelt” – jegyzi meg Mándi. A könyv tehát tartalmas, cizellált, mondhatni „tömény”, azonban ez sem az olvashatóságát, sem az átláthatóságát nem zavarja meg: nagyon jó bevezetés a kortárs realista vitákba, mindemellett stiláris oldalát tekintve is magasszintű munka.

Fontos kiemelni, hogy „A realista politikus”-ban Illés Gábor eddigi munkájának szintézisére törekszik. Nem tartalmilag – hiszen nem kínál kulcsot, végső megfejtést –, hanem eddigi intellektuális pályájának elemei épülnek be ebbe megközelítésének egészébe – az interpretatív-diszkurzív-konstruktivista szemlélettől kezdve, a politikai vezetés témakörén és a realista elméleteken át, bezárólag Wittgensteinnel.

A konfrontációt és a polemikusságot elkerülve, a szerző hangvétele konzekvensen nem idomul a realizmus általában konfliktusos stílusához; inkább a változatos nézőpontok összefésülésére, a vizsgálatba bevont szerzők közötti egyensúly megteremtésére törekszik. Általánosságban jellemzi, hogy jóindulatúan olvassa azokat a vitákat és szerzőket, akiket vadul „össze is lehetett volna ereszteni” – legyen szó akár Max Weber érzület és felelősségetikája, akár Raymond Geuss és Bernard Williams meglátásai között húzódó feszültségről. Míg ez a szándék – Gyulai szerint – „megkérdőjelezhetően elsimító” jellegű, eközben egyaránt erénye és érdekessége, hogy Williams nyomán felvázol egyfajta „békés realizmust”. Ebben erőteljesen Weber „Tudomány, mint hivatás” című írásának szellemisége is érezteti hatását: ez nem egy könnyen – ha egyáltalán – eldönthető kérdés, mivel a realizmusnak sincs egységes válasza a „Hogyan kellene élnünk?” kérdésére – ugyanis a könyv egyik fő problémája éppen az, hogy miként lehetne visszaépíteni a normativitást a realizmusba.

Gyulai ezt a „normativitás-problémát” látja a kortárs realizmus diskurzus meddő mivoltának elsődleges okaként; ezért üdvözli, hogy Illés az esztétika fogalmának beemelésével lehetőséget teremtett arra, hogy a diskurzust kimozdítsa a moralizmus-realizmus vitából. A szerző három főbb fogalomra épített kerete közül, az esztétika az egyik. A realista diskurzusban eddig igen keveset alkalmazott esztétika (aiszthészisz) fogalmát eredeti jelentéstartalmának megfelelően használja, ami az észlelés és az érzékelés.

A második elem – amit a szerző összekötött az esztétikával – az episztemológia. Kulcsfogalmai a kontingencia, a szituativitás, és a valóságérzékelés. Ismételten Williams-re hivatkozik, aki a realizmust nem ontológiai szempontból vizsgálta, hanem a releváns megközelítések, aspektusok egyénen belüli konfliktusa érdekelte. Illés konklúziója tehát az, hogy a realizmus igazi alapkérdése nem Morgenthau klasszikus, a politika törvényszerűségeit megismerni akaró szemlélete, hanem hogy „miképpen kerülünk kapcsolatba a valósággal?”. Ebből következően – felelevenítve Isaiah Berlin analógiáját, a róka szemléletű – realista politikus legfontosabb sajátossága az Illés által az aspektuslátás analógiájával megragadott valóságérzék.

Az ilyen politikus számos eltérő normatív szempont meglátására képes, melyek egymás ellen is hatnak, így több ezek közül nem érvényesül. Williams javaslata az, hogy a nem teljesült szempontokra minden esetben valamilyen erkölcsi érzelemmel kell reagálni, át kell érezni az erkölcsi veszteséget. A valóságérzéknek ez csupán egyetlen szintje: jelen van még a kulturális horizontok és partikuláris gyakorlatok ismerete, illetve a kontextualista realizmus, vagyis a helyzetek sajátosságai, más perspektívák iránti érzékenység szintje. A realista politikus ellentéte pedig az őt körülvevő valóságtól elszakadó politikus, akinek cselekvését a könyv a játék egy formájával, az ilinxszel kíséreli meg megragadni, és egy Lenin-elemzéssel illusztrálni.

A fogalmi keret utolsó, egyben harmadik eleme az empíria. A szerző – mint maga is kifejezésre juttatta – az elmélet és empíria összekapcsolását prioritásnak tartja – természetesen azzal a fenntartással élve, hogy az általa alkalmazott megközelítés nem kizárólagos. Az összekapcsolást Williams és Geuss csak felveti, Mark Philp és Andrew Sabl egyes munkái viszont a gyakorlatban is megvalósítják. A könyv a fentebb már vázlatosan ismertetett fogalmi hálót kezdeti formájában alkalmazta konkrét esetekre; majd az alkalmazásból származó belátásokat visszacsatornázta a fogalomalkotásba. A konkrét esetekként vizsgált politikusok (pl. Periklész, Tony Blair, Churchill, vagy Mitterand) mindegyikében más és más aspektusukra helyezte a hangsúlyt.

Azonban – talán mindig is – adott marad a klasszikus és kortárs realizmus között feszülő, alapvető dilemma, melyet Gyulai Attila fogalmazott meg a szerző könyvbemutatójának végén: vannak-e az emberi természetből fakadó törvényszerűségei a politikának, és ez gátat szab-e a kontingenciának? Vagy végső soron Morgenthau ezen alapelvei nem férnek össze a realizmus másik megközelítésével, mely szerint a politikai cselekvés mindig helyzethez kötött? Illés Gábor – Bernard Williams-szel egyetértésben adott – válaszával, ha nem is zárja le a diskurzust, de támpontként leszögezi: feltehetően sok realista egyetértene abban, hogy van néhány változatlan tényező a politika természetében, de mérhetetlenül nagyobb a képlékenység, a homályosság, a kontingencia szerepe.

Varga Benjámin, egyetemi hallgató, ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet

Címkefelhő

2010 aktivizmus alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése altruista amnesty international antipluralizmus antipolitika átpolitizálódás autokratikus autonómia balázs zoltán beköszöntő belpolitika bene márton bertha szilvia blog bocskai boda zsolt brexit cenzúra civil ethosz civil szervezetek civil társadalom comparative agendas project comparative manifestos project comparative political data sets corvinus egyetem demokrácia demokratikus ellenzék depolitizálódás diktatórikus diskurzus dk doktorandusz dúró józsef egymillióan a magyar sajtószabadságért eljogiasodás élményvezérelt aktivizmus elszámoltatás érzelmek etnikai tisztogatás eurobarometer european social survey facebook filmek géntechnológia guillotine gyűjtőpárt habermas hatalompolitika hegedűs tamás hibrid rezsim higiénia hitler identitás ideológia illiberális állam integráció jobbik jogállam joguralom kádár-rendszer katharok képviseleti demokrácia kierkegaard konferencia konrád györgy konszolidált demokrácia koppány-csoport kormányzás autoriter módja kormányzásra készülés körösényi andrás korrupció közszolgálati média lenhardt balázs liberális demokráciák magyar politikai rendszer magyar politikatudományi társaság magyarország mávészet mérséklődés metaforák migrációs válság migration aid mikael wigell mnb modern individuum mozgalmi háttér mszp mta tk pti napirend nemzetközi adatbázisok néppárti népszerűség ngo orbán viktor orbán-rezsim papp zsófia parliaments and governments database pártfejlődés partikuláris pártok pártpreferencia patkós veronika patrimonializmus polgármester politikai cselekvés politikai fejlődés politikai pszichológia politikatudomány politikus populáris kultúra populizmus pősze lajos ptiblog radikális radikalizmus rítus róna dániel sajtószabadság soros alapítvány stratégia szakpolitika szegedi csanád szélsőséges személyiségjegyek szórólapok szövegbányászat sztálin szürke zóna tárdadalom társadalmi mozgalmak tisztaság toroczkai lászló török gábor tóth csaba tranzakciós aktivizmus újraválasztás univerzális civiltársadalom-elmélet usaid vaclav havel választási csalás választási szabályok választójog vallások varieties of democracy vendée vona gábor