PTIblog

A Politikatudományi Intézet blogja

Politikai pártok hatása a politikai fejlődésre

2022. június 06. 21:43

Az 1960-as években a politikatudomány egyik fő érdeklődési köre az volt, hogy milyen szerepet játszanak a pártok a politikai fejlődésben. A sok könyv között jelent meg egy alapmű: Ennek néhány összefüggését villantja fel a blog.

A magyar politikatudományban az érdeklődés középpontjában leginkább a politikai vezetők[1], a pártokat illetően a viselkedésük[2], felépítésük[3], valamint a pártrendszerre gyakorolt hatásuk[4] áll. Ugyan meg-meg jelentek rájuk hatást gyakorló eseményeket és folyamatokat feltáró írások is[5], azonban a pártok által generált és rájuk hatással levő hosszútávú folyamatokat vizsgáló írások nem jellemzőek. Az alábbi bejegyzés célja, hogy rávilágítson, a pártok hosszú távú politikai folyamatokkal kapcsolatos kiemelt szerepére, és rámutasson a jelenség vizsgálatának fontosságára.  Joseph LaPalombara és Myron Weiner által szerkesztett „Politikai pártok és politikai fejlődés” című kötet[6] utolsó – a kötet legfontosabb megállapításait összefoglaló – tanulmány számos támpontot ad ennek bemutatására. A fejezet részletezése előtt azonban még érdemes kitérni arra, hogy a kötet kiadására 1966-ban került sor, és ahogyan a címe is árulkodik róla a politikai fejlődés iskolája alapján íródott, s a már említett szerkesztők mellett még olyan szerzők – akik a korszak legkiemelkedőbb kutatói – működtek közre, mint Sartori, Lucien Pye, Rokkan, Rustow vagy Wallerstein. A szerző gárda a kötetben számos országban vizsgálta a pártok politikai fejlődésre való hatását, ezen jelenségek bemutatása azonban meghaladja a bejegyzés kereteit, s ezért esett a választás a legfontosabb szempontokat összegző írás bemutatására.

A fejezet talán legfontosabb megállapítása, hogy a pártok hatással voltak a politikai fejlődésre, ugyanúgy ahogyan a politikai fejlődés a pártok és pártrendszerek (ki)alakulására. Ebből következik, hogy különböző országok eltérő fejlődési pályán mozognak és különbözik a pártrendszerük is. A pártok szerintük azok az intézmények, szerveződések, melyek a szociális és gazdasági érdekeket juttatják kifejezésre, s ezáltal azon érdekek képviselete és a kialakuló konfliktusok kezelése is a feladatuk. A fejlődésre való hatás eltérő országtól és párttól függően, azonban mint jelenség, mindenhol jelen van, ahol a pártok is. A fejezet fókuszában tehát a politikai fejlődés azon aspektusai vannak, melyekre kiemelt hatással voltak a pártok – politikai részvétel, legitimáció, nemzeti integráció, konfliktus kezelés, politikai szocializáció. Az említettek tükrében felmerül, hogy a kötet 1966-os kiadása óta, hogyan alakult a pártok szerepe a politikai fejlődéssel kapcsolatban, milyen aspektusokra vannak kiemelt hatással egyes országokban, vagy hogy kimutatható-e nagyobb hasonlóság az egyes országok pártjainak szerepei között.

 

Pártok hatása a politikai részvétel alakulására

A fejlődés tekintetében első ránézésre úgy tűnhet, hogy a pártok a politikai részvétel növekedésében voltak érdekeltek, – ami a térnyerésük előtt igaz is volt – azonban inkább a politikai részvétel visszaszorítása volt a jellemző. A politikai pártok felemelkedését tehát hiába a politikai részvétel kiszélesedése tette lehetővé, a már felemelkedett pártok veszélyként tekintettek rá. Ennek okai eltérőek az arisztokratikus, kolonizált és egyéb típusokból fejlődő országok terén, azonban mindegyiknél kimutatható. Logikus is, hiszen a pártok – és prominens politikusaik – a politikai részvétel erősítése által a saját pozíciójukat sodornák veszélybe. Izgalmas azonban, hogy az egypártrendszerekben, többnyire támogató a párt a politikai részvételt illetően, de csak meghatározott keretek között, s többnyire a párton belül valósulhat meg. Fontos kiemelni, az egypártrendszerekben a kormány és a párt gyakran olyannyira egybefonódnak, hogy azokat nem lehet külön választani egymástól. Az ilyen esetekben, a párt érdekelt abban, hogy kialakítsa a részvétel szubjektív érzetét, míg a lakosság valójában nem képes valódi befolyásra a közpolitikai kérdéseket, vagy a megválasztott vezetőket illetően. Vannak kormányok melyek engedélyezik más pártok vagy szerveződések létrehozását, de nem teszik lehetővé, hogy bármilyen hatalomhoz hozzáférjenek – pl.: kommunista és nemzeti szocialista pártok Európában. Mindezeken felül a pártrendszer gyors kialakulása is vezethet a politikai részvétel korlátozásához, hiszen rezsimváltást követően a hatalomra került elit azonnal nyomás alá kerül a részvétel kiszélesítése okán, pedig épphogy csak kormányt alakított, ezért érdekelt a politikai részvétel visszaszorításában. Változhatott-e ez a jelenség napjainkra? Vannak kutatások, melyek azt bizonyítják, hogy a választók véleményére nagyobb hatással vannak a pártok, mint fordítva, ez pedig egy ellentmondásos helyzetet generál, hiszen a pártoknak érdeke a politikai részvétel előre mozdítása, ha a választók véleményét befolyásolhatják, azonban a túl erős részvétel éppen ezt a képességüket szoríthatja keretek közé.

Legitimáció

Az eltérő típusú kormányok legitimációja is eltérő alapokon nyugszik. A kolóniát uraló kormányt a hatékonyság, a királyt a vallás, a katonai kormányt a bátorság és harcra való alkalmasság, mely olykor karizmával is párosul, azonban a párton alapuló kormány jellemzően a „népkormányzat” szentesítésére és a lakossággal való jó kapcsolat kialakítására törekszik, s ezzel legitimálja magát. Erre azért is van kiemelt szüksége, mert a kormányzat megszilárdulása e típusnál a leghosszabb és legkomplikáltabb, miután ez a forma a legkiterjedtebb és a legtöbb taggal rendelkezik ezért tovább tart a stabil vezetés kiépítése. A sikeresség feltehetően azzal van szoros összefüggésben, hogy a párt mennyire elfogadott a társdalom egészében és mennyire képesek a legmeghatározóbb csoportok érdekeinek a becsatornázására továbbá, hogy ezt meg tudják-e valósítani belátható időn belül. A hatalmon maradást szolgálja egy karizmatikus vezető feltűnése is, aki hamar elnyeri a választók szimpátiáját ezáltal legitimálva a hatalmukat. Azonban az ilyen vezetők nem segítik elő az új politikai rendszer – párt alapú kormányzás – intézményesedését és legitimációját, mert a politikai életből való eltűnésük maga után vonja a legitimáció eltűnését is. Az alábbi aspektus könnyebben kialakul egypártrendszerekben, míg a több pártrendszerekben a kohézió hiánya miatt ez rendkívül komplikált. A nehézségek ellenére hosszútávon a pártok bizonyulnak a legalkalmasabbnak arra, hogy legitimáljak a nemzeti autoritást, miután elég rugalmasak, és nem csak szeretnék, hanem képesek is alkalmazkodni a lakosság hangulatához, de az átalakulás időszaka ebben az esetben komplikáltabb. Ugyan a további szempontoknál is felvethető az eset – főleg a nemzeti integrációnál és a konfliktus kezelésnél – mely során az USA-ban egyes államok állampolgárai – például Kalifornia – nem akarták elfogadni Trumpot legitim vezetőnek, emiatt felmerült az állam kiválása is a föderációból, és kérdés a pártok a szerepe az indulatok felkorbácsolásában, valamint azok lehűtésében is.

Pártok szerepe a nemzeti integrációban

A nemzeti integráció fogalma nem határozható meg egyértelműen – az alábbi kötetben is többféle értelmezése van – de a pártok hatása értelmezéstől függetlenül is jelentősnek tekinthető számos ország esetében. A nemzetépítésben a különböző országokban a különböző pártok szerepe eltér, és volt néhány olyan ország is, ahol nem volt kiemelt szerepük. Az alábbi fejezetben, mint a nemzet egységességét, integritását megteremtő folyamatként hivatkoznak a fogalomra. Az egység megteremtésében pedig a pártok szerepe azért volt jelentős, mert a régiós vallási és egyéb konfliktusokon felül kellett emelkedniük és meg kellett gátolniuk az adott ország szétszakadását. Ezen okból számos államban a régiós vagy vallási pártokat el is nyomták, hogy ne feszítsék szét a nemzeti keretrendszert. A folyamat megvalósulása azonban gyakran évtizedeket is felölelt – a szerzők Franciaország példáját hozzák – miután az gyakran maradt tökéletlen. Ugyan az egypártrendszerben nincs garancia a nemzet egységének megteremtésére, még mindig alkalmasabb a feladatra, mint a több pártrendszerek, mert azokban erőteljesebben érvényesülnek a konfliktusok. A fejezet azonban nem ad választ arra, hogy a nemzeti integráció megvalósulását követően hogyan viselkednek a pártok, továbbra is igyekeznek a törésvonalakon átívelve politizálni, vagy kifejezetten azok mentén alakítják ki véleményüket.

Konfliktus kezelés

Egyértelmű, hogy az egyes szempontok kapcsolódnak egymáshoz, de a konfliktus kezelés az, melynek a leginkább kapcsolódik a korábban említtetettekhez. A politikai részvétel éppen a konfliktus kihordását segíti, a hiánya pedig generálhatja a konfliktust, az utóbbi két aspektus tekintetében pedig elengedhetetlen a konfliktusok megfelelő kezelése. A szerzők által kiemelt különbség az, hogy a fentebb említettek hosszútávú folyamatok, míg az alábbi esetben egy olyan jelenségről van szó, melyekre a pártoknak nap mint nap reagálni kell. A tanulmány szerint nem kizárható a törésvonalakon való felülemelkedés sem ideológia, sem pedig társadalmi jellegű motivációkból fakadóan. Kulcsfontosságú a kérdést illetően a pártok vezetőinek hozzáállása és képességeik – pozitív példaként említik többek között a malajziai Szövetség pártban létrejött alkut melynek hatására három nagy etnikai csoportot egyesítettek. Vajon a konfliktus kezelésben továbbra is kiemelt szerep jellemző a pártokra, vagy sokkal inkább a konfliktus generálásban érdekeltek és ezeknek milyen okai lehetnek?

Politikai szocializáció

Az előző kérdéssel együtt az alábbi szintén meghatározó a korábbi szempontokat illetően, hiszen a megvalósulásukhoz elengedhetetlen feltétel a politikai szocializáció. A pártok szerepe pedig a 20. század közepére sokkal hangsúlyosabb lett a fejlődő régiókban, mint az a korábbi századokban volt, valamint Európában az idősebb pártrendszerekben sem jelentős már ez a szerep, ugyanis azt átvették más intézmények. A kezdeti időszakokban viszont a pártok szerveztek eseményeket nemzeti ünnepek alkalmával és a nemzet hőseire való megemlékezések is népszerűek voltak. A politikai szocializációt illetően tehát a pártok szerepe a megjelenésüket követően kiemelt, azonban a rendszer megszilárdulásával egyre inkább halványodott. Ez természetesen egy általánosító megközelítés, azonban kétségesnek tartom, hogy például a mai Magyarországon is hasonló trend lenne kimutatható, és a pártok szerepe a politikai szocializációban továbbra is kiemelkedő lehet.

Ezek tehát azon faktorok melyekre legnagyobb hatással voltak a politikai pártok a politikai fejlődésben LaPalombara és Weiner szerint a 60-as években és azt megelőzően. Az egyértelműen látszik, hogy a pártok hozzájárulnak a politikai fejlődéshez, viszont kérdés, hogy ez napjainkban is ilyen jelentős-e, és ha pedig hatással vannak rá akkor hogyan és milyen faktorok által, s miként alakul ez az egyes országokban.

Kiss Róbert – Kutatási asszisztens (Amerikai és magyar politikai fejlődés: összehasonlító elemzés. Projekt vezetője: Csizmadia Ervin)

[1] Körösényi András, Illés Gábor & Gyulai Attila, 2020. In Az Orbán-rezsim: a plebiszciter vezérdemokrácia elmélete és gyakorlata. Budapest: Osiris Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet. és

Metz Rudolf, 2020. A politikai vezetés három arca: a vezetés értelmezési lehetőségei és gyakorlatai a demokráciában, Budapest: Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet Gondolat Kiadó.

[2] Karácsony Gergely & Róna Dániel, A Jobbik*. Politikatudományi Szemle, (1), pp.31–63.

[3] Kovarek Dániel, 2020. Négy dudás*. Politikatudományi Szemle, 29(4), pp.33–54. és

Rudolf Metz & Réka Várnagy, 2021. “Mass,” “Movement,” “Personal,” or “Cartel” Party? Fidesz’s Hybrid Organisational Strategy. Politics and governance, 9(4), pp.317–328.

[4] Tóth Csaba & Török Gábor, 2014. In Az új pártrendszer. Budapest: TÁRKI.

[5] Sebők Miklós, 2014. Kapunyitási pánik*. Politikatudományi Szemle, 23(3), pp.21–48.

[6]. Joseph LaPalombara and Myron Weiner, Political Parties and Political Development.  Princeton University Press, 1966, pp. 3–42. JSTOR, http://www.jstor.org/stable/j.ctt183prjd.4. 

Címkefelhő

2010 aktivizmus alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése altruista amnesty international antipluralizmus antipolitika átpolitizálódás autokratikus autonómia balázs zoltán beköszöntő belpolitika bene márton bertha szilvia blog bocskai boda zsolt brexit cenzúra civil ethosz civil szervezetek civil társadalom comparative agendas project comparative manifestos project comparative political data sets corvinus egyetem demokrácia demokratikus ellenzék depolitizálódás diktatórikus diskurzus dk doktorandusz dúró józsef egymillióan a magyar sajtószabadságért eljogiasodás élményvezérelt aktivizmus elszámoltatás érzelmek etnikai tisztogatás eurobarometer european social survey facebook filmek géntechnológia guillotine gyűjtőpárt habermas hatalompolitika hegedűs tamás hibrid rezsim higiénia hitler identitás ideológia illiberális állam integráció jobbik jogállam joguralom kádár-rendszer katharok képviseleti demokrácia kierkegaard konferencia konrád györgy konszolidált demokrácia koppány-csoport kormányzás autoriter módja kormányzásra készülés körösényi andrás korrupció közszolgálati média lenhardt balázs liberális demokráciák magyar politikai rendszer magyar politikatudományi társaság magyarország mávészet mérséklődés metaforák migrációs válság migration aid mikael wigell mnb modern individuum mozgalmi háttér mszp mta tk pti napirend nemzetközi adatbázisok néppárti népszerűség ngo orbán viktor orbán-rezsim papp zsófia parliaments and governments database pártfejlődés partikuláris pártok pártpreferencia patkós veronika patrimonializmus polgármester politikai cselekvés politikai fejlődés politikai pszichológia politikatudomány politikus populáris kultúra populizmus pősze lajos ptiblog radikális radikalizmus rítus róna dániel sajtószabadság soros alapítvány stratégia szakpolitika szegedi csanád szélsőséges személyiségjegyek szórólapok szövegbányászat sztálin szürke zóna tárdadalom társadalmi mozgalmak tisztaság toroczkai lászló török gábor tóth csaba tranzakciós aktivizmus újraválasztás univerzális civiltársadalom-elmélet usaid vaclav havel választási csalás választási szabályok választójog vallások varieties of democracy vendée vona gábor