Allyn Fives (NUI Galway) „Demokratikus behódolás: a deliberatív demokrácia és az autoritás erkölcsi problémája” című előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy a politikai autoritás igazolható-e pusztán racionális alapokon. Egyes filozófiai anarchisták szerint nem. Robert Paul Wolff így fogalmazza meg a kihívást: „az állam meghatározó tulajdonsága az uralomhoz való jog. Az ember elsődleges kötelessége az autonómia, azaz mások felette gyakorolt uralmának elutasítása.” Mivel a politikai autoritás lényege, hogy akkor is indokot ad az elvárt cselekvésre, ha nem értünk egyet a kérdéses utasítás tartalmával, vagy ha úgy mérlegelünk, hogy más indokok fontosabbak, akkor az valóban összeegyeztethetetlennek tűnik az ember szabad erkölcsi személyiségével. A deliberatív demokraták szerint azonban a deliberatív demokrácia – és csak a deliberatív demokrácia! – képes elfogadható választ adni erre az anarchista kihívás által támasztott erkölcsi problémára azon az alapon, hogy látszólag ez az egyetlen kormányzati rendszer, melynek szabályai biztosítják a rációnak való megfelelést. Fives amellett érvel, hogy a deliberatív demokraták tévednek: érveik nem megválaszolják, hanem megkerülik az erkölcsi problémát, amennyiben kiküszöbölik az autoritás fogalmának erkölcsileg problematikus aspektusait, illetve összemossák az igazságosság és a legitimitás fogalmait. A politikai kötelezettség erkölcsi igazolását tehát máshol kell keresnünk.
Thomas Fossen (Universiteit Leiden) „Politikai kötelezettség, közösséghez tartozás és a gyakorlati nézőpont” című előadása az asszociatív kötelezettség-elméleteket teszi mérlegre, melyek szerint kötelezettségünk erkölcsi alapját a politikai tagság, a közösséghez tartozás puszta tényében kell keresnünk. Ha tagjai vagyunk egy politikai közösségnek, akkor kötelez minket annak a közösségnek az autoritása. Fossen azt a kérdést teszi fel, hogy ha gyakorlati nézőpontba helyezkedünk – vagyis olyan állampolgár helyzetébe képzeljük magunkat, aki össze van zavarodva a kötelességeit illetően –, akkor képesek-e az asszociatív elméletek érdemi segítséget nyújtani a mérlegelésében, nem csupán a kötelességek absztrakt magyarázatával, hanem az adott rendszerhez való kötődés értelmében megmondani mit is tegyünk. Fossen úgy gondolja, hogy nem. Ennek oka pedig az, hogy a tagság ténye legalább annyira problematikus, mint a kötelességé, melynek gyakorlati megítélését félreértelmezi. Az asszociatív elméleteket illető hagyományos kritikákkal szemben Fossen nem amellett érvel, hogy az ilyen elméletek rossz szabályból vezetik le a politikai kötelezettséget, hanem arra mutat rá, hogy – legalábbis gyakorlati nézőpontból – a mereven adott tényeket általános elveknek alárendelő (kanti kifejezéssel: meghatározó) ítélőerő nem jól modellezi a mérlegelési folyamatot. A tagság nem a megoldás, hanem a probléma része, mivel önmagában nem alapozhatja meg a politikai kötelezettségeket. A kritikusok eddig csupán az asszociatív elv érvényességére összpontosítottak, Fossen szerint azonban az ítéletalkotás nem csupán a kollektív személyiség és politikai tagság visszatükröződése, hanem ezen elemek kialakulásának és formálódásának folyamata.
Ezzel szemben Szűcs Zoltán Gábor (ELTE, TK PTI) „A politikai kötelezettség realista asszociatív elmélete: tág értelemben williams-i, nem hortoni típusú” című előadásában amellett érvelt, hogy a megfelelő realista módosításokkal az asszociatív elméletek alapgondolata védhető. A tagság ténye igenis megmagyarázhatja azt az erkölcsi-politikai jelenséget, amit politikai kötelezettségnek szokás nevezni. Szűcs amellett érvelt, hogy a politikai kötelezettséget a legitim (erkölcsileg igazolható, törvényes) politikai autoritás fogalmi következményének kell tartanunk: ha egy politikai autoritás legitim, az éppen azt jelenti, hogy nekünk, polgároknak kötelességünk engedelmeskedni. Ez ugyanannak az éremnek a másik oldala. Szűcs szerint a politikai kötelezettség így olyan „sűrű” etikai fogalomként kezelendő, amelynek erkölcsi erejét a tagság ténye adja, éspedig azért, mert a kérdéses politikai közösség autoritása legitim. Mivel a politikai legitimitás a kérdéses közösség emergens tulajdonsága (vagyis olyan tulajdonsága, ami szükségszerűen csak az egész, s nem az egyes a részek tulajdonsága), a belőle fakadó erkölcsiség politikai, nem pedig politika előtti vagy politikától független. A közösséghez tartozás mint sűrű etikai fogalom és egy minimális normatív küszöb (másnéven alapvető legitimációs igény, azaz BLD) ad lehetőséget arra, hogy a politikai uralom megkülönböztethető legyen a puszta kényszertől. A tanulmány nem támaszkodik semmilyen külső erkölcsi indoklásra a politika uralom kapcsán, hanem annak mindenütt jelenvalóságát tekinti adottnak, de nem gondolja azt, hogy ez valamely ok folytán szükséges volna. Szűcs szerint tehát a legitim politikai autoritásra vonatkozó williams-i elgondolások – kisebb-nagyobb módosításokkal – képesek új, realista értelmet adni az asszociatív elméletek alapgondolatának.
Ujlaki Anna (TK PTI) “Miért van szükségünk a politikai kötelezettség feminista elméletére (már ha egyáltalán szükségünk van rá)?” c. előadásában arra mutat rá, hogy az utóbbi évek humanitárius válságai (mint a 2015-ös migrációs válság vagy a nemrég kirobbant ukrán-orosz háború) fényében érdemes felfrissítenünk a fősodrú politikai kötelezettség-elméletek ellen felhozott feminista kritikák iránti érdeklődésünket. Ujlaki szerint – aki a feminizmust elsősorban nem mozgalmi, hanem módszertani szempontból vizsgálja – a politikai kötelezettségeknek az e válságok kapcsán szembeötlő összetettsége és kényszerű volta arra mutat rá, hogy joggal bírálhatjuk a liberális kötelezettség-elméletek voluntarisztikus és elvont módon egyénközpontú háttérfeltevéseit. E sajátosan politikai természetű krízisek pedig azt is megmutatják, hogy a feminista ellenvetések politikaelméleti integrációjához nincs szükség kétes történeti konstrukciókra vagy pszichológiai spekulációkra, ami az egyik leggyakoribb ellenvetés a feminista megközelítésekkel szemben. S noha a feminista kritikusok többnyire csak a voluntarisztikus kötelezettség-elméletekkel vitáznak, Ujlaki amellett érvel, hogy a természetes kötelességeken vagy tagságon alapuló elméletek sem képesek megnyugtató választ adni a feminista szerzők által megfogalmazott bírálatokra.
Bukovinszki Dávid és Juhász Máté