Jelen poszt azon kutatás eredményeit hivatott bemutatni melynek egyik korábbi terméke a „Politikai pártok hatása a politikai fejlődésre”[1] című írás is. A két bejegyzés célja azonos, a politikai fejlődés iskola megközelítéseiben rejlő potenciál bemutatása, de eltérő módszerrel. A lényegi különbség az írások között ahogy azt a címük is mutatja, hogy előbbi a politikai pártok, míg utóbbi a politikai kultúrát helyezi a fókuszba és vizsgálja a viszonyát a politikai fejlődéssel. Különbség még, hogy az előző írás inkább általánosságban igyekezett konklúziót megfogalmazni, míg az alábbiban inkább példákat szeretnénk kiragadni. Ezen példák rámutatnak arra, hogy a politikai fejlődés számos olyan támpontot adhat napjaink politikatudománya számára, melyek segíttethetik a kurrens politikai dinamikák és folyamtok megértését. A bejegyzés a Lucien Pye által szerkesztett 1965-ben kiadott „Political Culture and Political Developement” című kötetre támaszkodik, s a brit, a német és az orosz (akkoriban szovjet) politikai kultúra és politikai fejlődés azon összefüggései kerülnek bemutatásra, melyek segítenek minket megérteni az olyan aktuális kérdéseket, mint a Brexit vagy az orosz-ukrán konfliktus, de olyan általános politikatudományi témaköröket is mint a politikai szocializáció.
Először Richard Rose Nagy-Britanniáról írt tanulmányát tekintjük át, melynek a szerző találóan a „tradicionálisan modern” címet adta. Az írás mélyrehatóan vizsgálja a különböző politikai kultúrával kapcsolatos szempontokat, melynek nem csupán a skálája kiterjedt – 22 szempont – de az idősíkot tekintve is messzire nyúlik vissza, s az ipari forradalom előtti időszakot is felöleli. Természetesen a 22 szempont bemutatása bőven meghaladja jelen írásunk kereteit, s ezért is szeretnénk koncentrálni azokra a tényezőkre, melyek fogódzót nyújthatnak a jelenlegi politikai folyamatok – Britannia esetében a Brexit – megértéséhez. Fontos azonban ismételten felhívni az olvasó figyelmét, hogy a könyv kiadására 1965-ben került sor, míg Nagy-Britannia csupán 1973-ban csatlakozott az Európai Gazdasági közösséghez – azaz az Európai Unió elődjéhez – viszont a csatlakozási kísérletekről már szó esik a tanulmányban, mint meglepő fordulat és valamilyen szinten váratlan lépés a Munkáspárt kormányától. A szerző már ezen megjegyzései utalnak arra, hogy a Brexit végül is nem volt olyan váratlan fordulat, mint amilyennek napjaink politikatudósai várták, azonban számos más – politikai kultúra szempontjából releváns – tényező is áll a döntés mögött. A tanulmány említ több olyan motívumot, mint a brit politikai kultúra része, amelyek feltűnnek David Cameron beszédében[2] is, melyben bejelenti a hajlandóságát a népszavazással kapcsolatban. Ilyen Britannia ipari forradalomban játszott szerepe – s azok következményei – vagy a Brit külön utasság, de maga a referendum is. Rose szerint a már a középkorban voltak deliberatív jegyek a kormányzásban, akkoriban csupán a királyi tanácsosok és a parlament töltötték be ezt a szerepet, s a kötet megjelenésekor aktuálisnak számító példákat is felhoz a kollektív konzultáció/döntéshozatal tovább élesére, de az 1975-ös csatlakozást megerősítő népszavazás is eklatáns példa lehet. Britanniára ugyan mindig is Európa részeként tekintettek– ahogy ez a Cameron beszédben is kitűnik – azonban az EU-t egy visszatartó erőnek is tartották. Rose tanulmányában rámutat az ipari forradalom és az általa generált gyors ütemű fejlődés, valamint a Birodalmi öntudat erőteljes hatást gyakoroltak a Brit politikai kultúrára, melyek végső soron a Brexitben is szerepet játszhattak. A Birodalmi öntudat a világhatalom, valamint a legfontosabb a „Commonwealth” egyre erősödtek az idő előrehaladtával. Britek csupán egységes európai piac előnyeit szerették volna élvezni politikai kötöttségek nélkül, de nem tartottak a kilépéssel járó gazdasági nehézségektől. Ennek egyik fő oka a Nemzetközösség, tehát a jó viszony a korábban Brit Birodalom részét képező államokkal – melynek mai napig tartó létezése egyrészt a koloniális viszonyokból, az USA-val pedig a második világháború utáni erős kapcsolatból is fakad. Számos frissebb tanulmány mutat rá arra, hogy ezen országok erős kereskedelmi partnerként piacot is jelenthetnek, de a szükségleteket is kielégíthetik, és a Brexit egyik előnyeként tartják számon.[3] A Britek tehát nem tartottak a gazdasági visszaeséstől, mert saját országukat a Nemzetközösség vezetőjeként és az ipari forradalom, így a fejlődés epicentrumaként tartják számon, azonban a „korlátozó” politikai keretektől szerettek volna megszabadulni. A Brexiten túl az orosz-ukrán konfliktusban való szerepvállalásuk is értelmezhető hasonló gondolati síkon. Egy olyan országtól ugyanis, mely magára világhatalomként tekint, magától értetődő a szerepvállalás egy konfliktusban – pláne, ha az a saját kontinensén történik. Nagy-Britannia és szövetségesei ugyanis elkötelezettek Ukrajna támogatásában. E támogatás testet ölt gazdasági humanitárius, védekező-katonai eszközökben is.[4] E vállalás pedig nem csupán a politikai kommunikáció terén mutatkozik meg, hanem ténylegesen az Egyesül Királyság a második a rangsorban aszerint, hogy mely állam nyújtja a legnagyobb haditechnikai és gazdasági segítséget.[5] „Világhatalomként” tehát a céljuk nem a csendes várakozás, hanem az érdekartikuláció és az értékeik védelme.
A könyv fejezetei közül talán a Szovjetunióról szóló – „Ortodoxia és alkalmazkodás” – a leginkább saját korszakának terméke és pontosan ezért nehezebb is következtetéseket levonni a jelenlegi helyzetünkkel kapcsolatban. Frederick C. Barghoorn alaposan vizsgálja a szovjet káder és ipari menedzser réteg hatalmi szerepét, mi azonban kettő mellékgondolatát emelnénk ki a szerzőnek. Az egyik ilyen gondolat a vidéki paraszti réteg szerepe, amely konzerválta a prekommunista kulturális jegyeket, a másik pedig a misztikumra épülő politika szervezés, amit Barghoorn a fejezetben az ortodoxia fogalma alá rendez. Ha az előbb említett kettő gondolatmorzsát összekötjük a putyini narratívával talán jobb magyarázatokkal tudunk szolgálni a jelenlegi helyzetre, mint egy szigorúan jelenközpontú politikai elemzés. A szovjet politikai kultúra elemzése Barghoorn fejezetében egybefolyik a prekommunista orosz – birodalmi – politikai egységgondolatával és társadalmi szervezés jegyeivel. A szerző megjelöli az orosz vidéket, azon belül is a parasztságot, ami konzervál prekommunista és premodern társadalmi jegyeket, mindannak ellenére, hogy a szovjet központi hatalom az iparosodás megtámogatására erős urbanizációs politikát folytatott. Igaz, a szervezőerő, ami a társadalom egyéb részeit összefogja az egy hasonló doktriner szervezési logikán alapul, nevezetesen a marxista-leninista ideológián. Így a társadalom rétegeit összekötő ortodoxizmus, legyen szó vallásiról vagy ideológiairól, összeköti a szovjet-orosz társadalom szervezőlogikáját, az egyik rárakódik a másikra, és érdekes módon egyidejűleg megfér egymás mellett is. Sok jelenközpontú elemzés az archaikusabb (régi, régebbi) jegyekre úgy tekint, hogy a Szovjetunió bukása után a nacionalizmus képében törnek elő a szovjet elnyomás alól. Az igazság történeti szempontból valamennyire árnyaltabb, ha az előbb említett rárakódások szempontjából vizsgáljuk a kérdést, más eredményt kapunk. Barghoorn elemzése alapján a parasztság nemzeti érzületét, ami inkább ebben az esetben kötődik a birodalmi tudathoz, a fejletlen társadalmi szerkezet miatt szinte érintetlenül jelen volt, sőt bizonyos esetekben összeegyeztethetőbb volt ez a társadalmi szerkezet a szovjet állam programjaival. Például a nyugat-európai parasztságtól eltérően a szovjet parasztság az obcsina rendszert (közösségi falugazdálkodás, ami függött a nagybirtokostól, de nem majorsági alapon szerveződött) működtette, amely összeegyeztethetőbb volt a kollektivizálással, mivel az orosz parasztság nem kötődött a magántulajdonhoz olyan erősen, igaz a kollektivizálás megszervezésével sok problémája volt. A vallás esetében pedig, ahogy Barghoorn is írja a szovjet rendszer nem volt képes elnyomni a vallásgyakorlást és felváltani azt a már említett marxi-lenini doktrínával és az 1950-es években sem tudott ezzel a jelenséggel mit kezdeni, vagyis megtörni a vidéki valláson alapuló közösségszervezést. Röviden, a szovjet és preszovjet jegyek egyidejű jelenléte és annak az oka, vagyis a tág értelemben vett ortodoxizmus történeti szempontból lehet egy kiindulópont akár a jelenlegi orosz társadalom hozzáállására is, ahol ez az ortodoxia ugyanúgy megmarad a maga kettőségében, és az orosz birodalmiság így egyszerre szovjet és cári. A jelenlegi helyzetből nem is az orosz társadalmi szerkezet jellegzetességeit emelnénk ki, hanem azt, hogy az előbb említett ortodoxia hogyan csapódik le Putyin kommunikációjában, amit a nyugati jelenközpontú vizsgálat néha félreértelmez, pontosabban nem teljesen érti meg a gyökereit. Számunkra azonban egy nyugati elemzés is feltűnt, ugyanis Robert Kagan 2022 nyarán írt egy cikket a Foreign Affairs nevű folyóiratba[6], ami részlegesen megpróbálja megfejteni az orosz gondolkodást a belpolitika és a külpolitika érintkezésében. Kagan azt állítja, hogy az orosz gondolkodás az ország nagyhatalmi státuszáról eltér egy brit vagy francia megközelítéstől, amely nagyhatalmak alkalmazkodtak az új, nem nagyhatalmi, szerepükhöz a II. Világháború utáni nemzetközi rendszerben. Kagan ebből a premisszából kritizálja a nemzetközi kapcsolatok realista iskoláját, számon kérve őket, hogy nem eléggé realisták, mivel Oroszország nagyhatalmiságán alapuló követelések mögött már nem található olyan tényleges erő, ami fenn tudna tartani egy olyan birodalmat, mint a cári Oroszország vagy az Szovjetunió. Azonban Kagan annak ellenére, hogy felismeri ezt a gondolkodást, nem tárja fel teljesen a gyökereit és így nehezen tudja feloldani azt a kölcsönös meg nem értést, ami egy olyan információs környezetet hoz létre, ami ellehetetleníti a hatékony diplomáciai feloldását a konfliktusnak, mivel a felek nem ugyanazon a síkon értelmezik a problémát. A fentebb tárgyalt ortodoxia pedig annyiban visz közelebb a megoldáshoz, hogy Putyin egy olyan kettős beszédhelyzetben helyezkedik el, ami erősen lekorlátolja a külpolitikai mozgásterét. Egyszerre beszél szovjet és cári birodalmi hagyatékról és ideológiai ortodoxiákról, mint a nácitlanítás és sátántalanítás feladata[7], a nyugati elemzők ebből pedig csak az ellentmondásokat és jelenlegi hatalmi praktikákat olvasnak ki, ahelyett, hogy felismernék, ez egy tudatos beszéd Putyin részéről a kettő történeti réteg felé, ami fenntartja azt a birodalmi narratívát, amiről Kagan is beszél. A megfejtésünk természetesen önmagában nem tud elvezetni a konfliktus megoldásához, de felveti azt az érdekes kérdést, hogy a jelenlegi ukrán-orosz konfliktus valósága fel tudja-e bontani az orosz birodalmiság putyini narratíváját, a Nyugat részéről pedig tud egy olyan megértési alapot biztosítani, ami valamennyire feloldja a jelenlegi patthelyzetet és kiegészíti a katonai és külpolitikai helyzet jelenközpontú értelmezését.
A blogbejegyzésünk és a politikai fejlődést kutató projektünk is arra szeretne rávilágítani, hogy a történeti elemzés éppen ugyanolyan fontos a jelenlegi helyzetünk megértése szempontjából, mint a jelenleg népszerű jelenközpontú politikatudományi vizsgálat. Az egyes politikai kultúrák, pártrendszerbeli változások, történeti események emlékezete, felfogása itt él velünk, és nem csak mintaként hasznos számunkra. Nagy-Britannia és Oroszország példája jól szemlélteti, hogy a jelenükből visszavetített történeti hagyományok nem kis mértékben befolyásolják a birodalmi emlékezetpolitikát, hanem komoly bel- és külpolitikai változásokat tudnak befolyásolni, alakítani.
Honos Bálint és Kiss Róbert blogbejegyzése
[1] https://politikatudomany.tk.hu/blog/2022/06/politikai-partok-hatasa-a-politikai-fejlodesre
[2] https://www.theguardian.com/politics/2013/jan/23/david-cameron-eu-speech-referendum
[3] David Hearne, Alex De Ruyter & Haydn Davies (2019) The Commonwealth: a panacea for the UK’s post-Brexit trade ills?, Contemporary Social Science, 14:2, 341-360, DOI: 10.1080/21582041.2018.1558277
[4] https://www.gov.uk/government/topical-events/russian-invasion-of-ukraine-uk-government-response
[5] https://www.gov.uk/government/news/uk-to-give-artillery-rounds-and-helicopters-to-help-defend-ukraine
[6] https://www.foreignaffairs.com/articles/ukraine/2022-04-06/russia-ukraine-war-price-hegemony
[7] https://hvg.hu/vilag/20221026_Nacitlanitas_satantalanitas_Ukrajna_Oroszorszag_haborus_nyelvezet