Körösényi András (szerk.): Viharban kormányozni. Politikai vezetők válsághelyzetekben (2017)
Megjelent Körösényi András szerkesztésében a „Viharban kormányozni. Politikai vezetők válsághelyzetekben” című intézeti kötet.
A Politikatudományi Intézet középtávú stratégiai terve (összefoglaló)
Élen a hazai politikatudományban: kiemelkedő a Politikatudományi Intézet nemzetközi folyóirat publikációs teljesítménye 2019 és 2022 között
Legfrissebb hírek
Megjelent Körösényi András szerkesztésében a „Viharban kormányozni. Politikai vezetők válsághelyzetekben” című intézeti kötet.
Szabó Andrea részt vett a Lázadás és kiegyezés című Tudomány Napi konferencián november 30-án.
A PTI idén is részt vesz a Kutatók éjszakája programsorozaton!
Legfrissebb blogbejegyzések
Gyulai Attila
Demokrácia- és politikaelméleti osztály
Mihez képest és mennyire változtatta meg a magyar politikai rendszer jellegét és működését az elmúlt két kormányzati ciklus? Ez a kérdés mélyen meghatározza a hazai, uniós és nemzetközi politikai viták tartalmát, hangvételét, a pártok stratégiáját, valamint természetesen a kormány mozgásterét is. Egyre gyakrabban megfogalmazódó állítás, hogy a magyar politikai rendszer hibrid rezsimként írható le, azaz olyan berendezkedésként, amely nem tisztán autokratikus, de nem is liberális demokrácia. Mire jó a hibrid rezsim fogalma, és ad-e magyarázatot a rendszerváltozás utáni hazai politikai változásokra?