Felhívás szakmai gyakorlatra - Comparative Agendas Project
Élen a hazai politikatudományban: kiemelkedő a Politikatudományi Intézet nemzetközi folyóirat publikációs teljesítménye 2019 és 2022 között
A TK PTI POLTEXT projektje is tagja a mintegy 3 millió eurós támogatást elnyerő nemzetközi konzorciumnak
A TK Politikatudományi Intézetének kutatói is tagjai annak a Bécsi Egyetem vezetésével összeállt konzorciumnak, mely mintegy 3 millió eurós támogatást nyert el a H2020 uniós kutatástámogatási programban. A 18 rangos európai partnerintézménnyel együttműködésben induló, 3 éves kutatási projekt az OPTED (Observatory for Political Texts in European Democracies) nevet viseli. A nemzetközi kutatási hálózat célja a politikai szövegek elemzéséhez szükséges közös európai infrastruktúra kialakítása.
Legfrissebb hírek
A TK Politikatudományi Intézete által kiírt Alkotói pályázat 2022-es év első félévének nyertesei Bagi Virág (ELTE ÁJK) "A tudatlanság fátyla mögött" témában (konzulens: Bene Márton), valamint László Tamás (ELTE ÁJK) "Bölcs laikusok a „nép” képviseletében? A deliberatív közösségi gyűlések képviseletelméleti megközelítése és magyarországi gyakorlatuk empirikus vizsgálata" témában (konzulens: Oross Dániel - Illés Gábor).
A TK PTI ‘Speaker Series’ konferencia sorozatának legutóbbi, 2022. május 5.-i rendezvényén Arseniy Samsonov tartott előadást. Az előadás során a közösségi médiában megjelenő dezinformáció témakörét járta körül.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat tíz kutatója vehetett át akadémiai elismerést a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 195. ünnepi közgyűlése keretében 2022. május 2-án megtartott díjátadón. A 2020. évi és a 2022. évi Akadémiai Aranyérmet, valamint az idei Akadémiai Díjakat Freund Tamás, az MTA elnöke adta át.
Új publikáció: Non-compulsory compliance with the EU. Implementation of European Semester recommendations in the Visegrad countries
Megjelent Bíró-Nagy András és Szabó Andrea angol nyelvű kötete a magyar fiatalokról. A kiadvány a Friedrich-Ebert-Stiftung gondozásában jelent meg.
Van egy kis szabad időd a nyáron és szeretnél szakmai, kutatási tapasztalatot szerezni? Jelentkezz nyári gyakornoki programunkra!
Papp Zsófia és Godfred Bonnah Nkansah új tanulmánya, amely a "Does cohort size matter? Assessing the effect of youth cohort size and peer influence on young people's electoral participation" címet viseli, elérhető a Journal of Youth Studies folyóiratban.
Papp Zsófia új publikációja, amely az "Environmental attitudes, environmental problems and party choice. A large-N comparative study" címet viseli, elérhető a Political Geography folyóiratban.
A poltextLAB tagjai résztvesznek a COMPTEXT nemzetközi szövegbányászati hálózat Dublinban megrendezésre kerülő konferenciáján május 6-7 között.
Szabó Márton új, három kötetes könyve, a "Társadalompoétika I-III." megjelent a Ludovika Egyetemi Kiadó gondozásában.
Legfrissebb blogbejegyzések
Videó: Fernando Casal Bértoa előadása a Magyar Politikatudományi Társaság XXIV. Vándorgyűlésén 2018. június 8-án.
Pokornyi Zsanett
Kormányzás és Közpolitika Osztály
Miért és miért pont akkor születnek meg adott kormányzati vagy parlamenti döntések? Hogyan kerül egy-egy szakpolitikai ügy előtérbe? Mi a napirendek szerepe a magyar politika döntéseiben? A Boda Zsolt és Sebők Miklós által szerkesztett, frissen megjelent könyv, "A magyar közpolitikai napirend: Elméleti alapok, empirikus eredmények" valamint annak hátterét adó Hungarian Comparative Agendas Project (CAP) kutatócsoport munkája révén ilyen és ehhez hasonló kérdésekbe nyerhetünk betekintést.
2018. április 12-én Gian Vittorio Caprara "Personal Determinants of Political Divide" címmel előadást tartott a Politikatudományi Intézetben.
Darabos Ádám
gyakornok
Demokrácia- és Politikaelmélet Osztály
Mitől válik egy politikai vezető karizmatikussá? A kutatók egy része szerint az egyéni, személyes képességek tesznek bizonyos politikusokat kivételessé. Mások a környezeti adottságokra, válságokra vezetik vissza azt, hogy miért tekint a nép bizonyos politikai vezetőkre különleges képességekkel bírónak. Philip Smith szociológus szerint mindkét szempontot érdemes figyelembe venni, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a politikai vezető csak akkor tudja karizmatikus képességeit alátámasztani, hogyha az adott közösség kultúrájához igazodva egy sajátos megváltásnarratívát alakít ki. Smith erre a gondolatra alapozva egy elméletet dolgozott ki, majd három karizmatikus politikai vezető (Adolf Hitler, Winston Churchill és Martin Luther King) példájával kívánta bizonyítani annak alkalmazhatóságát. A következőkben Smith „Culture and Charisma: An Outline of a Theory” című tanulmányának főbb megállapításait mutatom be röviden, majd módszerének használhatóságával kapcsolatosan fogalmazom meg aggályaimat.

Farkas Xénia
Politikai Viselkedés Osztály
Manapság a szöveges tartalmak mellett egyre jobban figyelünk a politika látványára is: a plakátok, reklámok és felugró ablakok az életünk elkerülhetetlen részévé váltak. A vizualitás a beszédekhez és írott anyagokhoz hasonlatosan jelentésekben gazdag. A politikai kommunikáció vizsgálatát tehát ki kell terjesztenünk a videókra, fényképekre, plakátokra.
Szűcs Zoltán Gábor
Demokrácia- és Politikaelméleti Osztály
Rossznak kell-e lennünk a politikai sikerért? Szentesíti-e a cél az eszközöket a politikában? A közhiedelemmel ellentétben a politikai realistákat nem csak a „piszkos kezek dilemmája” érdekli, amikor erkölcs és politika viszonyával foglalkoznak. S ha mi magunk is szeretnénk jobban megérteni azokat az erkölcsi kihívásokat, amelyekkel a politikában elkerülhetetlenül szembesülünk, érdemes odafigyelni arra, amit a realisták valójában mondanak.
Bíró-Nagy András
Kormányzás és Közpolitika Osztály
A közép-európai országok már csaknem 15 éve az Európai Unió tagjai, az Európai Parlamentbe delegált képviselőik tevékenységéről mégis igen korlátozott a közvélemény tájékozottsága, és a témáról rendelkezésre álló akadémiai tudás is. Ebből következően nem meglepő, hogy széles körben elterjedt az a mítosz, miszerint a keleti bővítés után az új tagállamok több nacionalizmust és széthúzást vittek be az európai politikába, gyengítve az EU kohézióját. Az alábbiakban a régiónkból egyszerre csatlakozott öt ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia) példáján, az első két teljes ciklus (2004-2014) szavazási jegyzőkönyvei alapján cáfolom ezt a legendát.
.jpg)
Papp Zsófia
Politikai Viselkedés Osztály
A demokráciák többségében nemcsak pártok, hanem egyéni képviselőjelöltek közül is választhatunk. Felmerül a kérdés: mit tudnak tenni a parlamenti képviselők, hogy újra elnyerjék szavazatunkat? Vajon a szorgalmas képviselők nagyobb eséllyel maradnak politikában? Milyen feltételek mellett teljesül a képviselők elszámoltatása Európában? Az alábbi posztban ezekre keressük a választ.

Csizmadia Ervin
Politikai Viselkedés Osztály
Ma, amikor sokan temetik a pártokat, mások pedig ugyanezt teszik a pártokat temető kritikusokkal, talán nem érdektelen fellapoznunk a maga korában (az 1960-as évek közepén) klasszikus és úttörő könyvet: a Joseph LaPalombara és Myron Weiner szerkesztette Political Parties and Political Development című kötetet. Még politológusok is ritkán nyúlnak vissza ilyen régi szövegekhez, nemhogy a politikára csak madártávlatból figyelő olvasók. Én éppen azért teszem, mert ez a kötet ma is él, s adódnak belőle mai tanulságok.
2017. szeptember 28-án Frank Baumgartner (University of North Carolina) két témáról tartott előadást a PTI-ben. Az első előadásában a Comparative Agendas Project című nemzetközi kutatásról beszélt. A második prezentációjában, melynek videóváltozatát most közöljük, a nemrégiben megjelent Deadly Justice: A Statistical Portrait of the Death Penalty című könyvéről beszélt. Munkatársaival az Egyesült Államokban halálbüntetést kiszabó ítéleteit vizsgálták szociológia szempontból. A negyven évet felölelő adatbázist statisztikai módszerekkel elemezték, mégpedig azért, hogy az amerikai büntetőpolitika deklarált céljait és működését egybevessék. Az előadás összefoglalja a kutatás főbb megállapításait, melyek a halálbüntetés mai amerikai gyakorlatának kritikájaként olvashatók. Frank az intézetünkben működő Comparative Agendas Projekt (CAP) meghívására érkezett Magyarországra.