Alkotói pályázat (2023. 1. félév): eredményhirdetés

Alkotói pályázatunk idei első féléves fordulóján egy ösztöndíj mellett három különdíj kiosztására is sor került.
Közelgő események
Kiváló teljesítmény a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetében (TK PTI), 2022-ben
Gratulálunk kollégáinknak a kimagasló nemzetközi publikációs teljesítményért!
A TK PTI POLTEXT projektje is tagja a mintegy 3 millió eurós támogatást elnyerő nemzetközi konzorciumnak
A TK Politikatudományi Intézetének kutatói is tagjai annak a Bécsi Egyetem vezetésével összeállt konzorciumnak, mely mintegy 3 millió eurós támogatást nyert el a H2020 uniós kutatástámogatási programban. A 18 rangos európai partnerintézménnyel együttműködésben induló, 3 éves kutatási projekt az OPTED (Observatory for Political Texts in European Democracies) nevet viseli. A nemzetközi kutatási hálózat célja a politikai szövegek elemzéséhez szükséges közös európai infrastruktúra kialakítása.
Legfrissebb hírek
Alkotói pályázatunk idei első féléves fordulóján egy ösztöndíj mellett három különdíj kiosztására is sor került.
A TK Kisebbségkutató és Politikatudományi Intézetének közös rendezvényére június 20-án kerül sor a Humán Tudományok Kutatóházában.
A Nomos kiadó gondozásában megjelent Melani Barlai, Florian Hartleb és Mikecz Dániel: Das politische System Ungarns című német nyelvű kötete.
Megjelent Ana Stojilovska és szerzőtársainak Energy spaces: bridging scales and standpoints of just energy transitions című tanulmánya a Journal of Environmental Policy & Planning folyóiratban.
Intézetünk kollégája frissen megjelent, "Political ethics in illiberal regimes" című könyvéről beszélgetett.
Megjelent Godfred Bonnah Nkansah és Bartha Attila "Anti-democratic youth? The influence of youth cohort size and quality of democracy on young people’s support for democracy" című tanulmánya a Contemporary Politics folyóiratban.
A Nemzetközi Visegrád Alap februári pályázatán támogatást nyert a Társadalomtudományi Kutatóközpont vezetésével benyújtott: Identifying News Slant in Crisis Communication Using Artificial Intelligence című kutatás.
Megjelent Metz Rudolf és Plesz Bendegúz "An insatiable hunger for charisma? A follower-centric analysis of populism and charismatic leadership" című tanulmánya a Leadership (D1) folyóiratban.
Megjelent Tóth Szilárd Republicanism and the legitimacy of state border controls című tanulmánya az Ethics and Global Politics folyóiratban.
A PTI részvétét nyilvánítja az elhunyt családjának. Nyugodjék békében!
Legfrissebb blogbejegyzések
2022 január óta számos, oktatással kapcsolatos tiltakozó akciót szerveztek Magyarországon. A tiltakozások intenzitása miatt az oktatásügyi tiltakozási hullám az elmúlt évek egyik legfontosabb politikai kollektív cselekvése lett. Kutatásunkkal arra kívánunk választ adni, hogyan vélekednek a pedagógusok a közoktatásban tapasztalt legfontosabb problémákról, valamint az oktatással összefüggő tiltakozásokról.
Ez a blogbejegyzés Lucian W. Pye és Sidney Verba Political Culture and Political Development (Politikai kultúra és politikai fejlődés) című 1965-ös könyvének feldolgozásán keresztül hivatott bemutatni a történeti szemléletű politikatudomány létjogosultságát. Ehhez a brit és az orosz (szovjet) esettanulmányi fejezeteket hívjuk segítségül annak érdekében, hogy jobban megérthessünk olyan eseményeket, mint a Brexit vagy a jelenleg folyó orosz-ukrán háború.
2022 november 3-án és 4-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az NKE és Társadalomtudományi Kutatóközpont rendezésében egy ngyszabású közös konferencia zajlott le "Társadalomelmélet alapkérdései" címmel. A konferencia központjában Szabó Mártonnak, intézetunk kutató professzor emeritusának a háromkötetes magnum opusa állt: Társadalompoétika. A retorika, a nyelvészet és az irodalomelmélet társadalomtudományi státusa. A konferenciát az egyetem rektora Deli Gergely és Szabó Andrea a PTI igazagatója köszöntötte. A résztvevők megállapították hogy Szabó Márton könyve egy új társadalomelmlet lehetőségét körvonazza, és a konferencián elhangzott 19 előaadás azt vizsgálta, hogy mik ennek az lehetséges módozatai általában és egyes konkrét területeken. Ezzel együtt Szabó és a Társdalompoétika több egyetemre és tudomány intézetbe meghívást kapott bemutatkozó előadásra-beszélgetésre. Az előadások abszrtakjai a cikkben olvashatók.
Milyen narratívák fedezhetők fel a Közép-Kelet európai jobboldali populista politikusok múltidéző beszédeiben? Mennyiben tartalmazzák ezek a klasszikus populista kommunikáció jellemzőit, és mennyiben térnek el attól? A múltbéli negatív élmények felidézései milyen mértékben szolgálhatnak kollektív identitás és legitimitás teremtő eszközként a politikai közösségek számára? Legújabb folyóiratcikkükben Artur Lipiński és Szabó Gabriella ezekre a kérdésekre keresik a választ, és ennek érdekében magyar és lengyel populista politikusok nemzeti megemlékezésekkor elmondott beszédeit elemzik narratív megközelítésben. Farkas Eszter összefoglalója a szerzők cikkéről.
A Bibó Jog- és Politikatudományi Szemle különszámának bemutatóján a demokratikus innovációk iránt érdeklődők megismerhették a szerzőket és arra is lehetőségük volt, hogy kérdéseket tegyenek fel írásaikkal kapcsolatban. Az eseményen megtudhattuk ki hogyan vélekedik a részvételiség állapotáról Magyarországon, és hogyan lehet nemzetközi viszonylatban elhelyezni az itthoni gyakorlatokat.
Beszámoló a Politikai normativitás kutatócsoport műhelykonferenciájáról
2022. április 29-én került sor a Politikai normativitás kutatócsoport műhelykonferenciájára, amely a politikai kötelezettség elméleti kérdéseit járta körül. Politikai kötelezettség alatt azokat az erős indokokat (vagy erkölcsi kötelességet) értjük, amelyek a törvények betartása és a közteherviselésben való részvétel mellett szólnak. A politikai kötelezettség (obligation) elméletének meg kell magyaráznia, hogy kell engedelmeskedni a politikai autoritásnak, éspedig nem akármilyen, hanem saját politikai közösségünk autoritásának. A műhelykonferencia résztvevői azokat az elméleti és gyakorlati kihívásokat tárták fel, amelyek új (rezsimnyitott – Fives, hermeneutikailag érzékeny – Fossen, realista – Szűcs, feminista – Ujlaki) megközelítéseket tesznek szükségessé.
Az 1960-as években a politikatudomány egyik fő érdeklődési köre az volt, hogy milyen szerepet játszanak a pártok a politikai fejlődésben. A sok könyv között jelent meg egy alapmű: Ennek néhány összefüggését villantja fel a blog.
2022. május 12-én a TK Politikatudományi Intézetében rendezték meg Illés Gábor „A realista politikus” című könyvének bemutatóját; megvédett doktori disszertációjának kiadásra átszerkesztett változatát – a szerző közreműködésével – Gyulai Attila és Mándi Tibor ismertette.
„A magyar politikai elit kellő változatossággal képviselte a magyar állampolgárok érzelmeit a 2020-as COVID-járvány idején” – olvasható az Érzelmek és járványpolitizálás. Politikai érzelemmenedzserek és érzelemszabályozási ajánlataik Magyarországon a Covid-19 pandémia idején című tanulmánykötetben.
Válságok csakúgy, mint a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború és a globális gazdasági nehézségek általánosan felerősítik a várakozásokat egy hős iránt, aki képes megvédeni a közösséget a veszélyekkel és viszontagságokkal szemben. Ennek fényében nem csoda, hogy a 2022-es magyarországi parlamenti választási kampányban különösen nagy hangsúlyt kapott az egyes vezetők képességeinek megléte vagy hiánya (avagy a pozitív és negatív perszonalizáció). Az állampolgárok és a vezetők közötti közvetlenebb kapcsolat kialakulására irányul az is, hogy általános politikai hangnemmé vált a populista retorika és kommunikáció.